Egy év
A blog három állandó szerzője közül legalább ketten nem vagyunk túlságosan oda a nagybetűs ünnepekért. A nemzeti ünnepek okán szervezett iskolai ünnepélyektől mindig borsódzott a hátam. Az ünneplőruhát például úgy tettük idézőjelbe egy kedves barátommal, hogy a kötelező fehér inghez/ fekete aljhoz a legcsiricsárébb garfieldos zoknit vettük föl. Az biztos, hogy ezek az erőltetett megemlékezések nem a hazafias érzést mélyítették el ifjú szívünkben, hanem immunizáltak mindennel szemben, ami hivatalos vagy intézményesített.
Most mégis arról írunk posztot — felfüggesztve a nyelvi, irodalmi vagy más kulturális témákat egy hétre —, hogy közeledik a blog fennállásának első évfordulója. Mentségünk, hogy ez igencsak személyes mérföldkő. Különbözőségünkben ugyanis az közös hármunkban, hogy a blog sokat jelent, egyikünk sem veszi félvállról.
Nagy élvezet volt (és még mindig az!) dolgozni a blogon. A szerdáim, csütörtökjeim jelentékeny óráinak ad munkát és értelmet a Karakter. Igyekeztem ellátni (időmhöz és erőmhöz mérten jól-rosszul) az "olvasószerkesztői" feladatokat is, mindig bosszantott utólag is, ha észrevettem, hogy elsiklott a szemem egy helyesírási hiba vagy rövidre szabott gondolatjel fölött. És mindig külön örültem, amikor a végeredmény nemcsak izgalmas, de esztétikus is lett.Hogy mik a kedvenc posztjaim? Mivel nagyon különböző jellegű és témájú szövegeket jelentettünk meg, nehéz választani, sőt igazából nem is lehet. De ha mégis muszáj, akkor személyekre bontanám.Árpádtól a kedvenc írásom a Bánk bán újratöltve,Amáltól a (sajnos az Index által mellőzött és alulértékelt) Óda a művészethez,magamtól az Olvasni muszáj, Add tovább,a kedvenc interjúm A könyvszerkesztő titkos élete,a kedvenc vendégszerzős posztom pedig a szintén méltatlanul alulértékelt A Kőszívű helyett című. - Csöncsön
Az iskolai ünnepélynél persze van mélyebb bugyor: a munkahelyi karácsonyi/ évzáró parti. Nehéz eldönteni, hogy az erőltetett lazaság, a lelketlen haknisták vagy az amúgy is csekély meghittséget végképp hazavágó grafikonok kínosabbak-e.
Úgyhogy most egy kis statisztika következik a blog eddigi működéséről.
2018. október 5. óta 64 posztot írtunk, melyek közül 29 kikerült az Index vagy az Index2 címlapjára. Az, hogy szinte minden második cikkünkre fölfigyeltek a címlap szerkesztői, nem csupán azt jelzi, hogy ezek szerint érdekeseket írunk, hanem azt is, viszonylag hamar rákerültünk a radarjukra.
Csöncsön és én évtizedes bloggeri tapasztalattal szálltunk be ebbe az oldalba, de azt a kattintásszámot, melyet említett szerzőtársam nyelvi tévesztésekről összeállított cikke elért, korábban még megközelíteni sem tudtunk; jelenleg 75 682 klikknél tart. Úgy alakult, hogy a megjelenés utáni napon együtt voltunk egy buliban Csöncsönnel, és folyamatosan hüledeztünk a számokon.
Mohácsi Árpád amellett, hogy maga is ír a blogba, szorgalmasan szállítja az érdekesebbnél érdekesebb vendégposztokat és interjúkat. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki szóba állt az olvasóinkkal: Jászberényi Sándornak, Gallai Zsófiának, Dukkon Péternek, Kőhegyi Andrásnak, Havassy Gergelynek, Németh Endrének, Márton Lászlónak, Kempf Bélának, Mészáros Sándornak, V. Borcsinak, Bánki Évának, Benes Krisztinának, V. Ritának, Pável Krisztinának, Götz Eszternek, Kukorelly Endrének és Arató Lászlónak.
Ez a névsor nem csupán hosszával imponál, hanem sokszínűségével is. Hiszen költők és tanárok mellett megszólaltak nálunk matematikusok, sőt középiskolások is.
Büszkék vagyunk arra, hogy a magyarságkutatás legújabb eredményei először nálunk jelenhettek meg. Márton László pedig azzal tisztelte meg a Karaktert, hogy legújabb, korábban máshol még nem közölt részletet mutathattunk be a megjelenés előtt álló Nibelung-fordításából.
Első pályázatunkhoz Kukorelly Endre szolgáltatta a verseket, Arató László pedig kiváló kérdésekkel segítette a művek értelmezését. A másodiknál Bánki Éva írását kellett alaposabban megvizsgálniuk a pályázóknak Benes Krisztina kérdései által. Nem titkolt cél, hogy ezekkel a kérdéssorokkal azokat az irodalomtanárokat kívánjuk támogatni, akik kortárs művekkel is foglalkoznak óráikon.
Legjobban azt élveztem, amikor a zenéről írhattam. Örömteli, hogy az opera-térítésemet itt megvalósíthatom. A crossoverről szóló cikknek nem volt túl nagy visszhangja, de nekem jólesett megírni.
Az interjúk közül a Mészáros Sándorral készültet olvastam a legszívesebben. Az élénk és változatos beszélgetés nagyon élethűen ábrázolja a Kalligram főszerkesztőjét, kiváló portré. Én csupán egy interjút jegyzek, amelyet egy általános iskolai énektanárnővel készítettem, aki nem mellesleg a legjobb barátnőm is. Régóta lenyűgöz az a munka, amelyet a gyerekekkel és a gyerekekért végez. Ebből a cikkből az is kiderül, hogy messze nem egy lelkes amatőrről van szó, hanem egy igazi szakemberről.
A vendégposztok sokféleségéből nehéz választani. A szívemhez Dukkon Péter kötelező olvasmányokról szóló elmélkedése állt a legközelebb. Nagyon hasonlóan gondolkodott és fogalmazott írásában, mint amit a szüleimtől hallottam.
És hogyan tovább? Ígérgetni persze nem szeretnénk, de az irányt kijelöltük.
Én azt szeretném kiemelni, hogy milyen mámorító, hogy csinálhatom. A szerkesztés minden pillanatát szeretem, mindegyik írásért izgulok, és állandóan azon filózom, hogy hogyan lehetne úgy írni, hogy több embert elérjünk, de közben megtartsuk az értelmiségi témákat és beszédmódot. Hogy vájt fülűek legyünk, de ne sznobok. - Mohácsi Árpád
