Ha a tervek szerint alakul az év első fele, három hónapig lett volna nyitva a Mai Manó Házban az év legpikánsabb kiállítása. Így csak két hét maradt, de ezalatt is több ezren nézték meg Douglas Kirkland fotográfus munkáit: a földszinten a Coco Chanelről készült sorozatot, az emeleten pedig azt a néhány tucat képet, amelyeket Marilyn Monroe legszexisebb fotóiként tart számon a világ. A két nőikon nem csak Kirkland munkásságában „találkozott”, hiszen közismert Marilyn válasza arra a kérdésre, hogy mit visel éjjel: „Csak egy kis Chanel No. 5-ot.”

Minden idők legnagyobb szexszimbóluma 35 éves volt, amikor a 27 éves, még szerencsés kezdőnek számító, kanadai születésű Kirklandtől (a szerencséjét a tehetsége mellett annak köszönhette, hogy sikerült néhány felvételt csinálnia a nehezen megközelíthető Elizabeth Taylorról) a Look magazin egy szexi címlapfotót kért Marilyn Monroe-ról. 1961-et írtak, egy híján 60 éve volt az az este, de az akkor készült képeken ma is ugyanolyan erővel vibrál az erotika. A díva órákat késett, Kirkland robbanásig feszült a várakozástól. Végül mégis nekifogtak, és nagy nehezen kinyögte azt a mondatot, amit ennek a nőnek minden férfi elmondott álmában: „Kérem, vetkőzzön le.” Itt kezdődött a csoda. Marilyn kért egy fehér selyem ágyneműt, egy üveg Dom Perignon pezsgőt és egy Sinatra-lemezt, mindenkit kizavart a stúdióból, majd kibújt a ruhájából és becsúszott az ágyba.

Nyolc hónap múlva, 1962 augusztusában már halott volt. De ez a sorozat még egy csodálatosan őszinte, merész, erotikus és önfeledt nőt örökít meg, aki a pillanatnak tökéletesen megnyílva egyszerre tudott lenni gyerek és a végzet asszonya, buja és ártatlan. Ahogy a párnát magához szorítja, vagy kacagva kuporog a lepedőn, körülötte a kavargó hófehér selyemmel, vagy kéjesen  elnyúlik, felnyomva a csípőjét, mint egy gyerek, akinek még nem akaródzik felébredni, még visszavágyik az álmához, az ma is lefegyverző. A képeken nem egy ikonikus sztárt látunk begyakorolt pózokban, hanem egy olyan asszonyt, aki egy csupasz ágyon, az arcával, a mozdulataival történeteket mesél, női archetípusokat jelenít meg, s mindez nem szerep, hanem  belőle fakad. A kiállítás a sorozat mellett néhány szenzációs werkfotót is bemutat, ezeken láthatjuk, amint Kirkland a stúdió galériájáról lóg be az ágy fölé, míg a nő odalentről ránevet; vagy a fotózás szünetében leheveredik az ágy mellé és lazán pezsgőznek. A felvételekről szinte kiabál, hogy mindketten átérzik a nagy pillanatot, azt, hogy ezen a pár négyzetméternyi, bevilágított helyen nem munka folyik, hanem tökéletes egymásra hangolódás, egyszerre kitárulkozás és profizmus, amire a fotós később így emlékezett vissza: csodaszép tánc volt, amit Marilyn vezetett.

Egy évvel később Kirklandet Párizsba küldte a lap, hogy a 79 éves Coco Chanel néhány modelljét fényképezze. A fiú nem beszélt franciául, Chanel viszont nem volt hajlandó angolul megszólalni, így a belső energiákra hagyatkoztak, és némán megtörtént az egymásra találás: a néhány fotóból végül három hétnyi közös munka lett. Kirkland végigkísérte a kosztümös, rövid szoknyás nagyasszonyt Párizs utcáin, a szájából örökké lógó cigarettával, az elmaradhatatlan kalappal, nyakában gyöngysorokkal, és fotózta, ahogy dolgozik, ráigazítja a ruhákat a modellekre, ahogy körülveszik a varrónők, az ügyfelek, a divatbemutatók stábja. Az asszony kemény, ugyanakkor elképesztően nőies karaktere, kecses mozgása, az a koncentrált figyelem, amivel a kreációit tökéletesre alakította, újrafogalmazza a Chanel-mítoszt: egy olyan asszonyt mutat meg, aki él-hal a szépségért. Coco még azt is megengedte, hogy Kirkland lekapja, amint kalapban, cipőben végighever egy kanapén, szoknyája combközépig csúszik, és abban a pillanatban a néző meglátja, hogy ez a nő hiába jár közel a nyolcvanhoz, mégis bámulatosan szexi.

Sok sztár került még Kirkland kamerája elé, Brigitte Bardot, Marlene Dietrich, Chaplin és Sting, Mick Jagger és Audrey Hepburn, Angelina Jolie, Man Ray és Barbra Streisand. Rendkívüli érzékenységgel hozta ki a modelljeiből azt, amit ritkán mutatnak meg, ki ezt, ki azt. Az biztos, hogy Kirkland portréin különleges erők feszülnek. A Monroe-ról és a Chanelről készült fotókat látva hajlamos vagyok azt gondolni, hogy sokat tanult ettől a két szabad szellemű asszonytól.