A halogatásnak is van jó oldala. Szűk két hete láttam Szabó István filmjét. Moziban. Rég megírhattam volna róla a kritikát. Bár nem tartozom a forgalmazó kommunikációs csapatához, azért a kritika mégis a kulturális produktum reklámozásának legnemesebb formája. Van-e értelme hát egy filmről beszélni, amelyet egyelőre senki sem tud megnézni, mert bezárt a világ?

Elmúlt szombaton Wagner Bolygó hollandiját néztük volna meg. Ajánlottuk is annak idején mint a szezon egyik izgalmas előadását. Az már biztos volt, hogy mi nem látjuk, mert az Uránia a szerdai veszélyhelyzet-kihirdetés után törölte az előadásait. Egy nappal később pedig a Metropolitan jelentette be: egyelőre elmaradnak az operák. Cserébe minden éjjel streamen lehet nézni otthonunk biztonságából korábbi felvételeket.

Ugyanezt kínálja a Magya Állami Operaház is O/A - Otthonra videósorozata is. Számos más lehetőség is nyílik annak, aki a számítógépe képernyőjén át csillapítaná kultúrszomját.

Legalábbis a közönség egy ideig el van látva. Kicsit még meg is részegít a hatalmas kínálat. De tudjuk, ez talmi gazdagság csupán. A biztonsági okokból bezárt színházak, mozik, múzeumok és hangversenytermek pár üres estét is nehezen vészelnek át. Ám ha tényleg hónapokig tart a közösségi terek vesztegzára, az nagyságrendekkel nagyobb pusztítást visz véghez, mint a TAO megszüntetése. És nemcsak függetlenéknél, hanem mindenhol, ahol valamilyen összejövetelt rendeznének. Csülökfesztiváltól a Költészet Napjáig.

A közönség persze próbál segíteni, de a jegyek vissza nem váltásának hosszú távon főleg gesztusértéke van. Illetve kisebb játszóhelyek esetén ad egy kis haladékot. A #neváltsvisszajegyet mozgalom részletei itt olvashatóak.

De amikor a gazdaság rentábilis szereplői is aggódnak a jövőjük miatt, a kultúra várhatóan alapjaiban rendül majd meg. Nem lehet persze azt állítani, hogy a régi életünk véget ér. Ezen ugyanis már túlvagyunk. Máris új utakat próbálunk ki a munkában és az oktatásban is. A korábbiakban bemutatott gyér és hiányos ajánló programjai is távközlés steril eszközeit hasznosítja. Nem tudjuk, hogyan működnek ezek a rendszerek, milyen következményekkel járnak. Kiderül, mennyi ideig életképes az ember a maga alkotta virtuális térben.

Még mindig tartja magát az a legalább húsz éves közhellyé szelídült vélekedés, hogy a kommunikáció forradalma tönkreteszi az emberi kapcsolatokat. Most eléggé úgy tűnik, az embert mint társaslényt a digitalizáció menti meg.

Úgy döntöttem, hogy megírom a véleményemet a Zárójelentésről.