2020. júl 10.

Mit olvas az ember, ha mérnök?

írta: Reckl_Amál
Mit olvas az ember, ha mérnök?

Sokan olvasással ütjük el azt az időt, amelyet a tömegközlekedésben vagyunk kénytelenek tölteni. De vannak olyan emberek, akik az utazás élvezetét nem zavarják meg holmi olvasással, cserébe viszont az olvasmányaik között helyet szorítanak kifejezetten a közlekedésről szóló könyveknek. Mai beszélgetőtársam szenvedélyes rajongója mindenféle síneken járó járműnek, sőt érdeklődésének megfelelően választott magának szakmát, járműfejlesztő-mérnökként dolgozik. De ez messze nem jelenti azt, hogy megvetné a szépirodalmat. Most betekintést nyújt abba is, hol találkozik egymással a kultúra és a közlekedés.

Honnan ered az az előítélet, hogy az úgynevezett műszaki értelmiségtől idegen a szépirodalom? Mennyire jogos?

Alapvetően az iskolának is felelőssége van ebben; a magasabb osztályokban talán hiányzik az a komplex hozzáállás a tanárok részéről, amely alsó tagozatban még megvan. Akkor egy-két tanító kezeli az összes tantárgyat, és így ideális esetben van egy összképe a tanulók képességeiről, adottságairól, és egyénileg tudja "beállítani" az elvárásokat. Felső tagozatban és középiskolában már szaktanárok vannak, akiket nemigen foglalkoztat más témakör a saját tantárgyuk, tantárgyaikon kívül, és az osztályfőnökök sem érzik ezt igazán feladatuknak. Szükség lenne arra, hogy aki nem mérnöknek vagy programozónak készül, annak se váljon a matematika vagy a fizika ingoványos területté (a hétköznap előforduló helyzeteken túl is, ezek a tudományok számos olyan szépséget rejtenek, amelyek befogadásához nem kell professzornak lenni), és ugyanígy arra is, hogy a reál érdeklődéssel rendelkezők is megtalálják az irodalomban, a művészetekben azt, amitől az olvasás (vagy zenehallgatás, képzőművészet befogadása stb) nemcsak egy szörnyű kényszer, hanem élvezet.

Nagyon gyakori mérnöki toposz, hogy irodalomórán azzal kellett foglalkozni a verselemzésnél, hogy "mire gondolt a költő". Én ezt így ebben a formában soha sem hallottam saját tanáraimtól, sőt mindig az ellenkezőjét (illetve az Arany Jánoshoz kapcsolódó anekdotát ("gondolta a fene")). Ennek is a fenti jelenség lehet az oka, hogy az irodalomoktatás kevésbé igazodott a kevésbé érdeklődőkhöz, és az ehhez kapcsolódó frusztrációt ebben a kulcsmondatban sűrítik össze. És persze az is, hogy sok mérnök műszaki szakközépiskolában végzett, ahol aztán a humán tárgyak tényleg csak "dísznek" voltak; pont úgy, ahogy az én gimnáziumomban, amelynek jellemzően a nyelvtanítás állt a középpontjában, és a reál tárgyakat meglehetősen hullámzó színvonalon oktatták.

Hogyan lehetne ezt az idegenkedést föloldani? Egy műszaki érdeklődésű ember érdeklődését milyen könyvekkel lehetne fölkelteni? Hogyan kellene az iskolában megragadni a "reálosok" figyelmét irodalomórán?

Ugyanúgy, ahogy az iskolát elkezdő gyerekekét. Közhelyszámba megy, hogy a gyerekek inkább olvassanak Harry Pottert, mint a Kincskereső kisködmönt, mert még nem az a lényeg ebben a korban, hogy a legmagasabb színvonalú, legtisztább szépirodalmat kapják meg, hanem hogy magát az olvasást megszeressék — és ez bizony könnyebb a mai fiatalokhoz sokkal inkább szóló könyvsorozattal, mint a száz évvel ezelőtti, ma már nem is létező világban játszódó történettel. Nagyobb korban sem kellene üldözni a "ponyvát", folyamatosan fenn kell tartani az érdeklődést és az olvasás szeretetét úgy, mint a fizikai erőnlétet, kevés, ha csak kisebb korban toleránsabbak az irodalomtanárok a könnyű irodalommal szemben. Személyes példám Stephen King, aki a hivatalos, irodalmi kánonba (még) nem került be, viszont azt mindenki elismeri, hogy történetszövése, karakterábrázolása a legnagyobbak közé emeli. Nyilvánvaló, hogy meg lehetne találni, az irodalomtanárok feladata lenne megtalálni azokat a népszerű, könnyen befogadható könyveket, amelyek tartalmaznak értéket is. Azok segítségével lehetne megtanítani azokat a módszereket, nézőpontokat, amelyekkel az igazi szépirodalom befogadása is könnyebbé válik. Lehet, hogy sokan nem mennének ennél tovább, de már akkor is megérné, ha azoknak sem lenne rossz emlék az irodalomóra, akik aztán a pályafutásuk során már nem foglalkoznak ezzel.

turner.PNG

William Turner: Eső, gőz és sebesség, 1844

A nagy mennyiségű szakirodalom mellett virágzik a szórakoztató, laikus vasútbarátoknak szóló, igényes kiadványok piaca. Mint szépirodalmat is rendszeresen fogyasztó mérnök mennyire vagy elégedett az ilyen pl. mozdonyokat bemutató könyvek nyelvi, stilisztikai oldalával?

Nagyon változó a színvonaluk (tördelés, képanyag, akár még a papír minősége is); így a szöveg nyelvi sajátosságát tekintve is. Alapvetően három kategóriát tudnék mondani.  A saját kiadású művekben a szakmai anyag általában magas színvonalú, de ha van is lektorálás, alapvetően nem megy nagy mélységekbe, sokszor még durva helyesírási hibák is megmaradnak. Nem beszélve a nehézkes fogalmazásról, stilisztikai hibákról. Másik kategória, amikor egy alapvetően szépirodalmi vagy általános célú kiadó ad ki közlekedési témájú könyvet. Ezek a tágabb közösséghez szólnak, így témájukban is könnyedebbek. Kivitelük szép, nyelvezetük választékos, megfelelő, viszont a tartalmuk emiatt kevésbé mély, az elvetemültebb rajongóknak kevés új ismeretet adnak. A harmadik típus egész jól ötvözte a két előző sajátosságait: ezek jellemzően a legnagyobb vasútbarát kiadó termékei, amelyeknél a szerencsésebb esetekben a tartalom és a forma meglehetősen jó egységet ad. Ezeket a könyveket kézbe venni és lapozgatni is jó, de emellett törekednek szakmailag is megfelelő tartalmakra. Mivel a kiadó vezetője elsősorban újságíró, a nyelvi igényességre is jobban adnak. Természetesen az első két kategóriában is bőven vannak igen kiváló művek.

Mint a szépirodalmi régi könyvek esetében, a vasútirodalom rajongói között is vannak nagy becsben tartott ritkaságok a múltból. Miben változtak az ilyen könyvek?

Igazából a múltból nagyon kevés, magyar nyelvű könyv említhető, amely a vasútbarát közönség vagy a szélesebb közvélemény számára készült ezekben a témákban (Angliában már a XIX. század közepén megalakultak az első vasútrajongó klubok — de az egy másik világ). Alapvetően a szakirodalom nagy része is csak műszaki leírásokra, tankönyvekre, rajzokra, tervekre, fényképekre támaszkodik, és kevés olyan tanulmány van, amely átfogóbb, elemzőbb, ismertető szándékkal született. Ezek közül az egyik patinás, jól ismert mű Fialovits Béla (az Északi Fűtőház főmérnöke) A M.Á.V. gőzmozdonyainak történeti fejlődése című cikksorozata, de említhetném Konkoly Thege Miklós csillagásznak Glosszák a mozdonyépítésről — egy kritikai gondolatmenet című tanulmányát, amely szerintem egyedülálló jelentőségű. Amíg az 1990-es évekig a vasúti témájú szakkönyvek szigorúan tárgyilagos, semleges stílusban lettek megírva, és csak ekkor kezdődött a közlekedéstörténet egyes döntéseit vagy megoldásait minősítő hangvétel, addig ez az 1905-ben kiadott könyvecske, mivel írója laikus, nem kötődött a vasúthoz semmilyen hivatalos szempontból, rendkívül szenvedélyes és szellemes stílusban ír a kor gőzmozdonyairól. Emellett nagyon magas a szakmai színvonal is (hiszen a szerző fizikus volt, és fiatal korától kezdve foglalkozott a gőzgépekkel). Ennek köszönhetően szinte megelevenedik az akkori vasúti világ; már nemcsak azokat a száraz adatokat olvashatjuk, hogy ennyi négyzetméter rostélyfelület, olyan tengelyelrendezés, hanem jobban el lehet képzelni egy-egy jól sikerült bekezdés után, milyen hangulata volt a mindennapoknak, az üzemnek. Ilyenre aztán majdnem száz évig nem volt példa. Meg lehet említeni még az alapkönyvek között Moldova György 1975-ben megjelent Akit a mozdony füstje megcsapott című riportkönyvét. Ez igyekezett a hetvenes évek vasútját bemutatni — egy aranykor végén született, mégis alapvetően a pesszimizmus járja át. Jellegénél fogva nem műszaki ismereteket tartalmaz, hanem inkább egyfajta szociográfia, egy tablókép abból a korszakból. Megjegyzem, Moldova György egyes művei is eshetnek abba a kategóriába, amelyről a második kérdés kapcsán beszéltem. Természetesen a régi szakkönyvek között is vannak nagyon értékesek, amelyek akár stilisztikai szempontból is figyelemreméltóak, és a legszigorúbb tárgyilagosság mellett is bekúszik a kor szelleme, ezek ebből a szempontból is érdekesek.

menetrend.PNG

Külön műfajt jelentenek a régi menetrendek. Az átlagember számára egy menetrend értékét veszti, ha lejárt. Az aukciós oldalakon mégis szép summáért cserélnek gazdát. Miért értékes egy vasútrajongónak?

Sok más hobbihoz hasonlóan a közlekedésbarátság egyik megnyilvánulása lehet tárgyi emlékek gyűjtése. Van, aki menetjegyeket, képeslapokat gyűjt; van, aki régi mozdonytáblákat vagy egyéb tartozékokat. A menetrendkönyvek is ilyen tárgyi emlékek. Kifejezetten jó kézbe fogni a múlt egy ilyen darabkáját, úgy, hogy emellett konkrét információkat is tartalmaz. És nyilván elsősorban maga a menetrend, az akkori vonatsűrűség, menetidők, állomások stb. jelenti az elsődleges ismereteket, de ezen kívül még rengeteg minden van. Külön-külön a tördelésről, a szöveges részek stílusáról és helyesírásáról, a hirdetések kinézetéről és tartalmáról önmagában lehetne tanulmányokat írni. De bennük van Magyarország egész története is. A legrégebbi menetrendem 1899-ből van, a legújabb 2016/2017-ből (azóta nem jelenik meg könyv formájában, sajnos). Ami ebben a bő évszázadban történt, felfedezhető a menetrendkönyvekben is: hasonlítsuk össze az 1914-es, 1920-as, 1943-as, 1947-es, 1970-es, az 1990-es és mondjuk a 2015-ös kiadványokat. Ugye?

Tudnál ajánlani olyan szépirodalmi művet, amelynek fókuszában a kötött pályás közlekedés van?

Talán a legkiválóbb gyűjtemény az interneten a villamosok.hu weboldalon található, leginkább azért, mert nagyon széles sávot fed le a műfajok terén, a kisregénytől a kuplén át az egyperces novelláig; egy közös pont van csak, mégpedig maga a villamos.

mozgokonyv.PNG

Szólj hozzá

interjú olvasás kulturális populáris irodalom