Nyilas Atilla költővel pénteken készítettünk interjút. Most az életművéből mutatunk be öt jellegzetes és fontos költeményt. Van köztük álomvers, ráolvasás, szerelmes vers, rímes és rímtelen, rövidebb és hosszabb költemény. Jó szívvel ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Nyilas Mátyás fotója a szerzőről
 

A súly

Dukay Nagy Ádám álomelbeszélése alapján

 „…nem a mindenség súlytalanságával,
hanem épp ellenkezőleg,
az égitestek tonnáival és tonnáival.”

(Pilinszky János)

Kemény dolog erről beszélni.

Van egy meghatározhatatlan magas hegy.
Azt kell mondanom, a legmagasabb a világon,
vagy az egész bolygórendszeren. 

Olyan magas, hogy onnan a leesés
lehetősége már nem rémiszt.
Valószínű nem is lehet leesni.
Kívül van a gravitáción. 

Ez a hegy fölfelé elvékonyul —
gyakorlatilag egy tüske. 

Ennek a tüskének akkora a csúcsa,
hogy éppen elfér rajta egy ágy.
Kihajtós óvodai vászonágy.

Ez az ágy egyszer-egyszer leesett már,
de sokkalta gyorsabban,
mint azt a tömegvonzás indokolná,
mintha szippantaná valami.

Azon fekszel hanyatt.
És úgy feszül fölötted a kozmosz,
hogy az űr is hordozza
az égitestek trilliárd tonnáit.
Érzed az egésznek a súlyát,
de nem préseli össze a tüdődet.
Érzed az idegen terhet,
de nem zúzza pozdorjává csontjaidat.

Nincs ekkora súlya semminek.
Olyan szánalmas hasonlat jut az eszembe,
mintha a testedre rátennének
öt hosszúszárnyú bálnát:
azt ehhez képest lepattintanád magadról.
Nem is tudom, hogyan képes a semmiben
úgy materializálódni,
pontosabban megnyilvánulni annyi súly.

Látni nem látod, csak a tömeget.
Plasztikussá válik — kvázi a semmi.
A súlyt látod.
Van egy színe.
Nincs ilyen szín.

Szaladgál a hátamon a hideg,
ha rágondolok is. 

Szinte hihetetlen, hogy át lehet élni
a súlynak ezt az asztrális torlódását.
Valami elmondhatatlan sűrűség.
Ez maga, maga a súly. 

És voltak pillanatok, mikor alá-aláereszkedett,
plazmaszerűen körbefogott,
megérintett.
Érzékeled és elfogadod.
Tulajdonképpen vártam is ezt a súlyt,
az volt benne a furcsa.
Sőt nemcsak vártam, de hívtam.
Jöjjön, jöjjön, jöjjön az a pillanat,
amikor az egészet érzem.
És jött a súly.

Lázbeszéd 

Sebtében mindőnknek megteríttetik.
Négyszemélyes. Csitulva fogadják
a szótlanul érkezőt hosszúra nyúlt
asztaloknál. Egyesével. Palástolt 

izgalmamban kimelegszem. Friss
damaszt. Axolotl. Sárgán nagyít
az áttetsző leves, fényébe révül
kiterjesztett figyelmem. Jut-e majd 

neked hely? Kőszáli távlat, lassan
elforduló mezőkerék, vissza-
fogottan sikló sátortető, sebzetlen
őzláb, sütkérező, álomittas 

axolotl, felérző füvek. Megint
a hegyek közelsége? Ólomkristály
tudomás. Axolotl. Tálak mélyén
platánfa díszek, május mindétig.

Őszi randevú 

Gongülának 

A nyár kemény küzdelmeket hozott,
de végül ez is őszbe tántorog,
a jövő héttől újra iskola,
s egy vonat visszarepít most oda,
hol régen tartom veled udvarom:
találkozunk a pályaudvaron. 

Ha szétsodort a nyári forgalom,
majd összebékít őszi szorgalom,
s ha nem segít a nyugtatótea,
majd visszavisz a bőröd illata,
hol szellem jár a régi udvaron:
találkozunk a pályaudvaron. 

S ha jő a nyár, mely végleg elzilál
egymástól, mint egy véres karnevál,
a tájon átsugárzó fájdalom
révén mindig hiányod fájlalom,
a hold idéz majd égi udvaron,
s találkozunk a pályaudvaron.

Gondűző 

Észak felé, nyugat felé,
dél felé, kelet felé,
ég felé, föld felé,
sötét felé, fény felé,
mindenfelé,
csak magam felől másfelé! 

Kelet felől, dél felől,
nyugat felől, észak felől,
föld felől, ég felől,
sötét felől, fény felől,
mindenfelől,
csak magam felé más felől!

Hideglelés

„Nem a körmöt s a hajat,
s nem a vadrózsabokrot kötöm le,
hanem a hideget!”

(Klézsei ráolvasás)

Vendégségbe hívnak,
de én nem megyek,
lázasan kerülöm
a gyújtó hideget: 

arcomat élből
összenyálazzák,
előszobáztat
cipő, szalonkabát, 

bámultatják
bamba pulyájuk,
simogattatják
rühes kutyájuk 

— kötöm a karóhoz
az ebet,
de nem az ebet,
hanem a hideget —, 

vallásom tiltotta
étellel kínálnak,
megvétózzák
cigarettámat, 

keselyű mezemen
kacag a májuk,
torkomat cserzi
savas teájuk, 

ecsetelik
undok nyavalyájuk,
szappanoperától
habzik a szájuk, 

élcelődnek, hogy
kebelbarát vagyok,
intenek: nem érem
meg a holnapot,

érdeklődnek, (előlük)
kit dugok éppen,
ki fizeti a tébét,
honnan van pénzem,

pszichémet próbálják
analizálni,
megkérdik, szoktam-e
onanizálni,

vendégkönyvükbe
íratnak velem,
dedikáltatják
a kötetem.

Keresztúttól
lépre csalatottat,
ne kényszeríts lennem
választottnak,

ments meg, uram, engem
az ölebfejű nőtől,
a leugató férfitől,
a kutyaszeretőktől —

keresnivalóm
náluk nincsen,
ajándékuktól is
mentsen meg az isten 

(vájt fülűekre
dőljön az iskola,
amint lesújt rá
isten ostora).

Új hold, új király!
Neked fényesség,
múljon el tőlem
ez a vendégség.

(Vendégségbe hívnak,
de én nem megyek,
elküldöm az én
hideglelésemet.)