Mi történt azóta, hogy megjelent az észtekkel közös publikáció? Van újabb eredmény?

 Karosi hajfonatkorong

Megpróbáltuk a magyar olvasóhoz is eljuttatni az észtekkel közös tanulmány legfőbb eredményeit, amely most januárban jelent meg az Anthropológiai Közleményekben. Az angol nyelvű tanulmányon két vonatkozásban is túlléptünk. Egyrészt megpróbáltuk lokalizálni azt a régiót, ahonnan a honfoglalók ősei elindulhattak nyugat felé az Urál-vidékről. További kutatásoknak kell ezt megerősíteniük, de úgy tűnik, hogy Északnyugat-Baskíria, esetleg a szomszédos Kelet-Tatársztán lehetett ez a terület. Másrészt kiegészítettük a genetikai eredményeket a kapcsolódó történeti, nyelvészeti és embertani ismeretekkel.

Szakmai értelemben több pozitív visszajelzést is kaptunk. Egyrészt ahogy a korábbi interjúban megjósoltuk, valószínűsíthető, hogy a ma élő népességen jól megválasztott speciális markerek elemzése és az archeogenetika eredményei konvergálni fognak egymáshoz, kiegészítik egymást. Ez bekövetkezett, hiszen az általunk vizsgált N haplocsoport aránya Fóthi Erzsébet legújabb tanulmánya alapján a honfoglalókban 37,5% volt. Érdekes kérdés azonban, hogy a szegediek által vizsgált honfoglalói mintákban miért volt ehhez képest jóval alacsonyabb az N haplocsoport aránya. Úgy néz ki, hogy alacsony mintaszám mellett és a minták régészeti vonatkozásainak publikálása nélkül csak kifejezetten óvatosan értékelhetők a haplopcsoportok előfordulási arányára vonatkozó eredmények. Mindenesetre a konferenciákon elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy egyes Uráli-vidéki „magyargyanús” temetőkben is kifejezetten magas az N haplocsoport aránya.

A szegedi kutatók cikkükben elismerték, hogy „az N-B539 tényleg összeköti a magyarokat a baskírokkal, tatárokkal, távolabbról a manysikkal és hantikkal”. A Julianus barát baskírjai című írást nem kevesen mégis úgy értelmezték, hogy a honfoglalók baskírok lehettek, és talán maga Julianus barát is baskír volt, ami több okból is valószerűtlen. A lényeg mindenesetre az, hogy a szegedi kollegák végül megértették az észt együttműködés fontosságát, és kiutaztak Észtországba, hogy új alapokra helyezzék a kutatásokat.

A történeti genetikában felpörögtek az események. Néha az az ember benyomása, mintha túl gyors is lenne a tempó. Mintha a különböző iskolák közelmúltban megjelent eredményei valamelyest ellentmondanának egymásnak...

Valóban sok a nehezen követhető interpretáció a történeti genetikában. Ilyen például az, hogy a honfoglaló magyarok minden belső-ázsiai eredetű eleme a hunokra volna visszavezethető. Sőt azt kell mondani, hogy az interpretációt megelőző módszertani kérdések egy része is csak most van kikristályosodóban. Már maga a fogalom, a történeti genetika vagy a populációgenetika is kicsit megtévesztő. A nyelvi közösségek nem alkotnak populációt a szó biológiai értelmében. A genetika szemüvegén keresztül pedig a történelmi folyamatok rendkívül komplex rendszerében leginkább csak a demográfiai és migrációs vonatkozásokat lehet hatékonyan vizsgálni.

Visszatérve a módszertani kérdésekre. Egyáltalán nem mindegy például, hogy anyai vagy apai vonalakat vizsgálunk, mert az Y-kromoszóma (apai vonalak) nagyságrendekkel több biológiai információt hordoz, mint a mitokondriális DNS (anyai vonalak). Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy az olyan társadalmakban, ahol a politikai hatalom és kulturális identitás öröklődésében nagyobb szerepe van a férfiaknak, ott kulturális okokból is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az apai vonalak vizsgálatára. Tekintve, hogy a honfoglalás korából jól ismerjük a hét vezér nevét, de feleségeikről alig tudunk valamit, nagy a gyanú, hogy a honfoglaló törzsszövetségben is érvényesült egyfajta férfi dominancia. Nem különösebben meglepő tehát, hogy az új, a honfoglalók apai vonalait vizsgáló tanulmányok rendre informatívabbak a korábbi, az anyai vonalakat vizsgálóknál.

De ilyen kérdés a speciális markerek ügye is. Ha több 10 ezer éve keletkezett markereket vizsgálunk, akkor valóban nincs esélye, hogy a korai magyarokra jellemző, speciális markereket találjunk, hiszen a magyar nép nem értelmezhető egy ilyen időtávban, lásd erről a kérdésről a Qubit cikkét. Egyfajta művészet olyan speciális markerek azonosítása, amelyek egyszerre elég speciálisak és általánosak ahhoz, hogy információt hordozzanak a társadalomtudományok számára. Ennek a területnek a művészei az észt kutatók, és komoly köszönet jár nekik, hogy segítették a magyar őstörténet kutatását.

Karosi övveretek

Térjünk most vissza az elvi kérdésekről a konkrétumok birodalmába. Akkor most hunok vagyunk vagy finnugorok?

Jogos a kérdés. Hiszen nemrégen még azt olvashattuk, hogy a honfoglalók hunok voltak, és a magyar az avarok nyelve volt. Mára kiderült, hogy az avar elit eredete leginkább a Bajkál-mellékre utal  — ami összhangban van a történészek és az antropológusok korábbi észrevételeivel —, és így kevéssé valószínű, hogy az avar elit nyelve magyar lett volna. Az eddig publikált „avar köznéphez” kapcsolható genetikai adatok pedig szintén nem utalnak arra, hogy az avarok ugor csoportokat tartalmaztak volna. Természetesen kizárni nem lehet, hogy a magyarok egyes csoportjai már a honfoglalás előtti évszázadokban a Kárpát-medencében éltek, de az eddigi genetikai kutatások ezt nem támasztják alá. Az észt kutatások alapján viszont érdekes összefüggés derült ki az avar elit és a mongolokhoz tartozó burjátok között. Véleményem szerint az avarok ezzel együtt sem valamilyen mongol nyelven beszéltek.

És ahogy korábban jeleztem, sorra jönnek ki a tanulmányok, amelyek megerősítik, hogy a honfoglalókban jelen volt az N-B539 alcsoport. Nincs szükség arra, hogy ismeretlen népekhez kössük a magyar nyelv érkezését a Kárpát-medencébe.

Lehetséges, hogy a krónikák, és egyáltalán a hagyomány, jól tudta, hogy a hunok rokonai vagyunk, és az Árpádok Attila leszármazottai, még ha nem is pontosan úgy, ahogy ezt a nemzeti romantika idején képzelték? Van a korai magyarságot alkotó népeknek egy olyan komponense, amely szegről-végről, de kapcsolatba hozható a hunokkal?

Ma erre kérdésre a genetika eszköztárával nem lehet választ adni, mivel nincsen elegendő a régészek szerint egyértelműen hun sírból származó genetikai minta. Annyit azonban nagy valószínűséggel lehet állítani, hogy a honfoglaló magyar törzsszövetség egy része a Bajkál-mellékről származik. (Ez amúgy egy elég nagy terület; az a tény, hogy az avar elit is onnan származik, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők etnikai kapcsolatban álltak volna a honfoglaló magyarok belső-ázsiai komponensével.) Ez a népesség valószínűleg valamilyen török nyelvet beszélt. Közvetett bizonyítékok alapján azt valószínűsítjük, hogy a törökös csoport egy része legalábbis onogur-bolgár lehetett. Arra a kérdésre, hogy az onogur-bolgároknak volt-e hun tudata, történészeknek kell válaszolniuk.  

Előfordulhat, hogy Árpád — ha nem is éppen Attila, de — egy tekintélyes sztyeppei vezér vér szerinti utóda? Vagyis az Árpád-család haplopcsoportja milyen eredetet sejtet?

Az Árpádokról publikált adat alapján, sajnos, nem mondhattunk többet, mint hogy az Árpádok eurázsiai eredetűek, ami nem elég informatív történeti szempontból. Ezért vontuk be a magyar őstörténeti kutatásokba mesterséges intelligencia eszköztárát, hogy pontosabban lehessen lokalizálni az Árpádok eredetét. Ennek alapján az Árpádok apai vonalú ősei valóban eltürkösödött indoirániak lehettek, és adatbázisunkban a legközelebbi párhuzamokat a Kaukázus északi előterében találtuk meg. Kíváncsian várjuk, hogy az Árpádok apai vonalainak mélyebb vizsgálata megerősíti, vagy sem a becsléseinket. Amennyiben igen, az azt jelenti, hogy érdemes lehet bevonni a magyar őstörténetbe a mesterséges intelligenciával foglalkozó szakembereket.

Igaz lehet a keleten maradt magyarok legendája?

A mi adataink alapján egyértelműen igen. Úgy tűnik, hogy a baskírok közé beolvadó magyarok földrajzi eloszlása nem egyenletes. Legalábbis úgy tűnik, hogy bizonyos régiókban 50% fölötti az N-B539 alcsoport aránya, míg másutt jóval kevesebb. Németh Gyula rajzolt fel a Baskíriában található törzsnevek alapján olyan régiókat, ahol több nyomot hagyhattak a keleten maradt magyarok. Annak ellenére, hogy a nyelvészek között komoly vita folyik a törzsnevek etimológiájáról, szembetűnő, hogy Németh Gyula térképén a törzsnevek átfedést mutatnak a genetikai adatokkal.

Találtak genetikai hasonlóságokat a honfoglaló magyarok és Kárpát-medencén kívüli népek között?

Minden újabb tanulmány megerősíti, hogy a honfoglalók legközelebb a mai baskírokhoz vagy a szomszédos volgai tatárokhoz állnak. Ez csak látszólag magától értetődő eredmény, hiszen mai tudásunk szerint viszonylag kevés magyar maradt Magna Hungáriában, és a baskírok csak azután vagy akkoriban érkeztek a Volga-Urál vidékre, amikor a honfoglaló magyarok ősei eljöttek onnan. A feloldás egyértelműen az, hogy több magyar maradt az Urál-vidéken, mint korábban gondoltuk. Más nemzetközi tanulmányok más módszertannal is megerősítik, hogy ugor népesség nyomai mutathatók ki a baskírokban.