Túlzás nélkül állítható, hogy az internet, a kütyük, a Facebook alapvetően változtatta meg az életünket. Ezek az újdonságok fontosságukban felérnek a kerék vagy a könyvnyomtatás feltalálásával. Talán ennyiből is kitetszik, hogy nem kívánok a változások ellen beszélni. Remek, hogy a neten minden elérhető, amire az embernek csak szüksége lehet. Ezt azért is tartom sokra, mert amikor én egyetemre jártam, akkor úgynevezett könyveket olvastunk tanulás gyanánt, és ezeknek a beszerzése olykor gondot okozott. Most meg egyetemista gyermekem kattint kettőt, és máris ott van a képernyőjén, amit csak szeretne. Szuper! És vég nélkül lehetne sorolni az előnyöket. De ez a technikai forradalom olyan változásokkal is jár, amelyek nem feltétlenül üdvözlendők.

A kütyük megváltoztatják például a viselkedésünket. A pszichológus elmondja, hogy ne legyen folyamatosan rezgőre állítva a telefonunk, mert akkor előfordulhat, hogy kényszeresen lessük a következő rezgést, hogy mikor hívnak már végre. Sőt én már éreztem a zsebemben valódi álrezgést is, amikor csak szerettem volna, hogy hívjanak. A közlekedési szakértők régóta próbálják megértetni a nagyközönséggel, hogy vezetés közben nincs nyomkodás. Szóval mázlisták vagyunk, hogy egyre „okosodik” körülöttünk a világ, ám minden változásnak ára van: sok mindent kidobunk. De nem ítélünk elhamarkodottan?

Itt van például a kézírás. Mindenki géppel ír, sőt most már diktafonként lehet használni a telefont, emberek felejtenek el kézzel írni. Vannak országok, ahol annyira feleslegesnek tartják a folyóírást, hogy iskolában csak nyomtatott betűket tanítanak. Igen, ez praktikus bizonyos szempontból, de fontos értékek is veszendőbe mehetnek. A kézírásunk lehet az önkifejezés része, az aláírásom én vagyok, olyan, mint a szelfim. Ráadásul az írás megtanulása egészen precíz ujjmozgatást előfeltételez, ami önmagában serkenti az agyunkat egy fontos fejlődési szakaszban.

Azt is mondják, hogy fölösleges magolni, ott a net. Igen, de ha a neten ott is van az infó, az én agyamban ettől még nincs benne. Csak olyasmit tudok használni, aminek a létezéséről tudomásom van.

A Facebookon használt nyelv örvendetesen sok újfajta nyelvi leleménnyel rukkol elő, de bizonyos tekintetben leegyszerűsíti a nyelvhasználatot, és egyszerű nyelven csak egyszerű gondolatokat lehet kifejezni. A Tízparancsolatot például elég jól le lehetne írni szmájlikkal betűk helyett. De egy összetett érzést nem lehet szmájlinyelven megfogalmazni. Ha először randizol valakivel, akkor nagy az öröm, ugyanakkor félelem is van benned. Te vajon tetszel neki? Ő beváltja a reményeidet? Megint csalódni fogsz, mint legutóbb? És az ember legtöbbször köztes helyzetben van, képtelenség néhány szóval leírni ezt a kavalkádot.

És akkor még nem beszéltünk az iróniáról. Vannak szövegek, amikből a jelentést úgy kell kihámozni. Erre csak az képes, aki a nyelvi jelrendszert a maga teljességében tudja használni. Ehhez pedig elsősorban olvasni kell megtanulni. Méghozzá egy bizonyos módon. Ezt hívják mélyolvasásnak. Ilyenkor nincs multitaszking, magyarán nem csinálhatsz közben mást, hosszú ideig kizárólag a szövegre kell fókuszálni. Beleéljük magunkat a történetbe, azonosulunk a hőssel, elképzeljük a látványt, mindent. Olyan, mint egy virtuális szerepjáték, de nem kell hozzá más, csak egy jó regény és az érteni és játszani vágyó olvasó. A legigazibb virtuális élmény. Na de, hogyan lesz valakiből olvasó?

Másfél évtized pályaelhagyás után újra elszegődtem gimnáziumi magyartanárnak, és olyan problémákkal szembesültem, amelyek túlnőnek az iskola keretein. Két korábbi tanítványommal ezért most blogba szállunk, hogy a magunk szerény eszközeivel mozgósítsunk az olvasás, a könyv, a tágabb értelemben vett karakter védelmében.

Irodalomról lesz szó, elsősorban kortárs magyar irodalomról, sok szerzővel, beszélgetéssel. Lesznek értelmezési ötletek, segédlet tanításhoz és tanuláshoz. Azt szeretnénk megmutatni, hogy az irodalomnak, az olvasásnak helye van a mindennapi életünkben. Hogy az internet, a kütyük nem szorítják ki az életünkből szükségképpen az olvasást. Hogy olvasni nem régen volt szokás, vannak például mai szerzők, akik nagyon is élnek, akiket meg lehet szólítani. De beszélünk olyan nyelvészeti problémákról, amelyek valahogy a mindennapi élet részévé váltak. Mondjuk, most a török-magyar nyelvrokonságról, mert minden túlmutat önmagán. Ha érdekes filmet látunk, vagy megnézzük a Frida Kahlót, akkor erről is be fogunk számolni.

Olvasni szexi. Add tovább.