Oslóból hazalátogató volt osztálytársam javaslatára látogattunk el a két ünnep között a Szépművészeti Múzeumba, hogy megtekintsük a városszerte plakátokon hirdetett Rubens-kiállítást. A teljesség és a szakmaiság igénye nélkül rögzítek pár benyomást.

1. Oslóban ilyen nincs

Ha valamire igazán büszkék lehetünk magyarországi lakosokként, akkor az Budapest pezsgő kulturális élete. A Szépművészeti Múzeum már évek óta (és a felújítása óta kettőzött erővel) igyekszik nemzetközi színvonalú tárlatokkal bevonzani a művelődésre vágyó nagyközönséget. Most is látható volt, hogy a hosszan kígyózó sorokban a pénztár előtt többségében lehettek a külföldi turisták, vagy éppen azok, akik külföldről hazaérkezve kulturális élményekre vágytak. Sorban állás közben ugyanakkor volt okunk méltatlankodásra is. Egy 4000 forintos kombinált jeggyel megtekinthettük volna a Rubens-kiállítás mellett Rembrandt képeit is. Ez a kombinált jegy azonban — a kiírás szerint — elfogyott. A két kiállítás egyenként viszont 3800 és 3500 forintba került. Ki az az őrült, aki nem a kombinált jegyet választja, ha van? Miféle árképzés az ilyen? Miért kell hergelni ilyesmivel szegény látogatót? Rembrandt-t mindenesetre passzoltuk.

2. Lenyűgöző belépő

Mint az Index cikke is kiemeli, a kiállítás nem a barokk stílusjegyek bemutatásával kezdődik, hanem történeti körképpel, az egykori és a mai Antwerpen összehasonlításával, majd pár olyan festménnyel, amelyen megelevenednek a flamand városok utcaképei. A tömegjeleneteket ábrázoló képeken sok tucat (különböző méretű, korú és nemű) ember és állat látható a legkülönfélébb pózokban. A barokk festészet vonzódása a tömegjelenetekhez nem véletlen: ezek jelentik technikailag a legnagyobb kihívást, amint azt pár teremmel később olvashattuk is: több embert mozgásában ábrázolni sokkal nehezebb, mint mozdulatlan tárgyakat, csendéleteket festeni. A városképek mindemellett azt is megmutatták, hogy milyen jómódú polgárság élhetett a XVII. század Németalföldjén.

id. Hendrick Steenwijck, id. Jan Brueghel: Az antwerpeni katedrális belső képe, 1583/1593

3. Bambák, karakteresek, mesteriek

A kiállítás következő része főleg a portrékról szólt. Mind Rubens, mind tanítványa, Van Dyck elsőrangú portréfestők voltak. Feltűnően bravúros főleg az anyagok, ruhák, malomgallérok érzékletes megfestése; az arcok azonban sokszor inkább kifejezésteleneknek tűnnek. Találgattuk, miért is. Talán nem lett volna illendő mély érzelmeket színre vinni? Bizonyára inkább ez az ok, mint Rubens képességeinek hiánya, hiszen némely arc kimondottan karakteresen, élesen, okosan bámul a néző irányába. Ami azonban mind a bamba, mind az okos arcokban közös, az a pompás, tobzódó érzékletesség, a fények játéka, az illúziókeltés, hogy az ember már szinte odanyúlt volna, hogy megtapintsa, nem valódi-e az anyag, nem él-e még a modell.

Peter Paul Rubens: Brigida Spinola-Doria képmása, 1606

4. Közös munkák

Egy jellegzetes, feltűnő vonása a kiállított barokk festményeknek, hogy sok közülük több művész munkáját dicséri. Mindez már a portréknál kezdett feltűnni (eleinte nem is értettük, hogyan állhat két név egy-egy festmény mellett), majd a többi képnél világos magyarázatot is kaptunk a sajátosságra: volt festő, aki a portrékban volt igazán otthon, volt, aki a csendéletekben, volt, aki a tájképfestészetben. Egy szőlőfürtös portrénál azonnal kiszúrtuk, hogy a szőlő nem „Rubens-es”, többnyire azonban harmonikusan illeszkedtek egymáshoz a különböző ecsetek által festett részletek.

5. Fölbukkanó caravaggisták

A kiállítás egyik terme Caravaggio követőinek képeiből ad ízelítőt. Rögtön észrevehető volt, mennyivel sötétebb tónusú, élesebb fény-árnyék kontrasztokkal dolgoztak az olasz mester hívei. A kontraszt jobban kidomborította Rubens körének erényeit: a pompásabb, plasztikusabb, vidámabb ábrázolásmódot.

6. Fantázia és valóság határán

A kiállítás talán legizgalmasabb, legbizarrabb képei azt mutatták meg, hogyan reflektáltak a barokk kor festői koruk legnagyobb kultúrtörténeti újdonságára, vagyis messzi világrészek felfedezésére. A művészeket természetesen magukkal ragadták az óceánokról visszatérő felfedezők által behurcolt különféle egzotikus, rendkívüli és hihetetlen állatok, és saját szemük észleleteit olykor fantáziájukkal is kiegészítették. Az eredmény egy, a mi korunkhoz hasonló összekuszálódása lett igaznak és képzeltnek, valódinak és kitaláltnak, hitelesnek és hihetetlennek. Ekkor döbbentünk rá, hogy a régi csendéleteken időnként fölbukkanó egzotikus állatok (rákok, papagájok és egyéb különlegességek) ebből a kíváncsiságból is fakadóan kerülhettek az asztalra (és a vászonra).

Jan Fyt: Madárkoncert, 1658

7. És még mennyi minden

Nem hagyhatjuk szó nélkül a kiállítás legrendkívülibb attrakcióját, a szőttest, amelyet egy Rubens-festmény precíz követésével szőttek meg, hogy a szőnyeg pontosan visszaadja az eredeti mű valamennyi lényeges részletét. De ez még nem minden. Zsánerképek, bibliai és mitológiai jelenetek, szentek és parasztok vártak még ránk. Bő két óra után immár hálásak voltunk, hogy nem kaptunk kombinált jegyet a „Rembrandt”-ra. A tárlat önmagában is egész délutános program, nemcsak különösen magas színvonalú összeállítás, de kellően változatos is ahhoz, hogy a befogadó újraértékelje magában azt, amit a flamand barokk festészetről mindeddig elképzelt. Kijőve a szabad levegőre szemernyi kétségünk sem volt: a Szépművészeti Múzeum túlzás nélkül (ismét) világszínvonalat prezentált.