2019. nov 08.

Kína, ahogy a nyelvész látja

írta: Mohácsi Árpád
Kína, ahogy a nyelvész látja

Beszélgetés Apatóczky Ákos Bertalan sinológussal

Örvendetesen élénkülnek a kapcsolataink Kínával, de van néhány fogalom, amely magyarázatra szorul. Néhány kérdés, amit sosem mertél megkérdezni Kínával kapcsolatban, bár gyakran előkerülnek. A beszélgetés apropóját egy különleges tudományos eredmény adja: magyar kutatók is hozzájárultak egy eleddig megfejtetlen írás megfejtéséhez.

Mit jelent az Egy Kína elv?

Ez az 1949-ben véget érő polgárháború maradványa, amelyben a Nemzeti Párt (Kuomintang/KMT) és a Kínai Kommunista Párt (KKP) álltak egymással szemben, és amelynek lezárultával a KMT Tajvanra menekült, ahol jogfolytonosan megtartotta az 1912-ben létrejött Kínai Köztársaságot (KK), míg a szárazföldön Mao kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot (KNK). Mindkét államalakulat – korábban nagyobb, jelenleg kisebb határmenti eltérésekkel – igényt tart Kína teljes területére, és mindkettő ragaszkodik ahhoz, hogy a teljes terület integritása sérthetetlen. Az eltérés mindkét oldalon persze abban áll, hogy a terület fölötti szuverenitás kit illet. A politikai realitás nyilván az, hogy a Köztársaság csak Tajvanon és a szintén általa felügyelt néhány szigetcsoporton (Penghu, Kinmen stb.) gyakorol hatalmat. Mindkét oldal alkalmazza azt a külpolitikai gyakorlatot is, mely szerint a diplomáciai kapcsolatokban is csak kizárólagosságot fogadnak el, tehát amelyik ország elismeri valamelyik kínai államot, a másik megszakítja vele a kapcsolatot. Az ENSZ-ben és a Biztonsági Tanácsban 1971-ig a Köztársaság alapítóként volt tag, azóta a Népköztársaság képviseli Kínát. A Köztársaság azóta is kétségbeesett kísérleteket tesz arra, hogy nemzetközi szervezetekben önálló és egyenrangú félként szerepelhessen, de a Népköztársaság ezt minden lehető módon akadályozza. Érdekes módon éppen az „Egy Kína elv” az, amely a két ősellenséget, a KKP-t és a KMT-t a 21. századra közelebb hozta egymáshoz, hiszen Tajvanon a demokratikus átmenet után megjelentek az elszakadáspárti politikai erők, amelyek szerint Tajvannak el kellene engednie a szárazföldet, és önálló tajvani államként deklarálnia függetlenséget Kínától. Ezt sem a KNK vezetése, sem a konzervatív KMT nem fogadja el, így kényszerűségből és a status quo megőrzéséért egymással javítottak a kapcsolataikon.

Apatóczky Ákos Bertalan (1974) sinológus, mongolista, egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézetének és a Szegedi Tudományegyetem Altajisztikai Tanszékének oktatója, az Európai Akadémia (Academia Europaea) rendes tagja.

apatockyakosbertalan.JPEG

Miért van több kínai nyelv? Mit jelent az, hogy mandarin, kantoni, sanghaji? Ezek valóban más nyelvek?

Amit a hétköznapi szóhasználatban kínai nyelvnek nevezünk, az a mandarin nyelv. A mandarin az államigazgatás, oktatás és tömegkommunikáció hivatalos nyelve. Ez egy észak-kínai nyelvváltozaton alapuló, idealizált nyelvváltozat, amely hivatalos formájában nagyon kevés kínainak az anyanyelve, bár az északiaknak kétségkívül könnyen érthető, viszont a Jangcétól délre élőknek már nem. A déli területek nyelvi szempontból sokkal heterogénebbek, itt az sem ritka, ha két szomszédos város lakói nem értik egymás nyelvváltozatát, amelyek egymástól és a mandarintól is távol állnak. Ilyen fokú különbség jellemző pl. a kantonira (jüe) vagy a sanghajira (vu) és még több dél-kínai nyelvre is.

A tudomány jelenleg azon az állásponton van, hogy az összes ma beszélt kínai nyelv egy közös ősnyelvre vezethető vissza, amelyek idővel eltávolodtak egymástól, és kisebb-nagyobb eltérések alakultak ki közöttük.

Talán úgy lehet a legkönnyebben elképzelni, ha a vulgáris latinból kialakuló újlatin nyelveket állítjuk ezzel párhuzamba: mai román és portugál anyanyelvű beszélők ugyanúgy nem értik meg egymást, ahogy egy kantoni és egy pekingi sem, noha a modern nyelvek ősei mindkét esetben közösek voltak. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a nyelvtudományban nincs konszenzus a nyelv és a nyelvjárások elkülönítésének kritériumaival kapcsolatban, és mivel ezek a kérdések mindenhol inkább társadalmi mintsem nyelvészeti jellegűek, Kínában pedig különösen átpolitizáltak, így jórészt a hatalmon lévők által előnyben részesített nézetek az uralkodók. A tudományos viták ellenére ugyanis a legtöbb nyelvész, úgy gondolom, inkább tekintene a kantonira és a mandarinra két önálló nyelvként, semmint ugyanannak a nyelvnek két nyelvjárásaként.

Miért van külön tradicionális és egyszerűsített írás?

A kínai írást évezredeken át jórészt változatlan formában használták, és ennek az írásnak a történetét végigkísérte az a nehézség, amelyet az írás logografikus jellege jelent. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb esetben egy írásjegy egy szót jelöl, és minden szónak önálló írásjegye van, melyeket külön-külön meg kell tanulnia az írástudónak. Ez egy igen bonyolult rendszer, az írásjegyek száma sok ezer, és emiatt a kínaiakban többször is fölvetődött az egyszerűsítés gondolata. A végső cél egy betűírásra való áttérés lett volna, hiszen ez Vietnamban – ugyan jelentős kompromisszumok árán – sikerrel járt. A KNK létrejötte után a szárazföldön egy többlépcsős tervet hajtottak végre az írás egyszerűsítésére. Ezek során nagyban felhasználták a korábban organikus módon létrejött gyorsírásos, egyszerűsített írásjegyváltozatokat, melyek már a hivatalos egyszerűsítések előtt is széles körben ismertek voltak, valamint létrehoztak új egyszerűsített alakokat is (ugyanezt tették a japánok is a 20. sz. elején az általuk is használt kínai írásjegyek egy részével). Az egyszerűsítés későbbi hullámai során bevezetett írásjegyek annyira népszerűtlenek voltak, hogy végül ezeket a változtatásokat visszavonták. A betűírást tehát nem érték el, de ez aligha lett is volna lehetséges, mivel az átírás csak a kínai írásjegyről latin betűre egyértelmű, ellenkező irányban nem megoldható (több különböző jelentésű írásjegy is tartozhat ugyanahhoz a hangalakhoz), így a latin betűre átírt szöveg nem alkalmazható anélkül, hogy félreérthető ne lenne. Ma Kínán kívül még Szingapúrban használják az egyszerűsített írásjegyeket, a kínai ajkú világ többi része megtartott a hagyományosakat.

Hagyományos: a pekingi Idegennyelvi Egyetem könyvtárának bejáratán szerepel a „Könyvtár” felirat különböző nyelveken, kínaiul a hagyományos írásjegyekkel.pekingi_idegennyelvi_egyetem_konyvtara.JPEG

 

 

Egyszerűsített: a höhhoti Belső-Mongóliai Egyetem könyvtárának bejáratán szerepel a „Könyvtár” felirat mongol és kínai nyelven, utóbbi egyszerűsített írásjegyekkel.

hohhoti_belsomongolia_egyetemi_konyvtar_mongol_kinai.JPEG

Kik azok az ujgurok?

Kína történetében többször is előfordult ez a népnév. Az ujgurokkal először a Tang-dinasztia idején, az i.sz. 8. sz-ban találkozunk Észak-Kína határvidékén, amikor is kaganátusuk a türköket váltva uralkodott a vidéken, és kisebb-nagyobb megszakításokkal, ha nem is mindig vezető rétegként, folyamatosan jelentős szereplők voltak a térségben egészen a mongol kor végéig. A régi ujgurok türk nyelvet beszéltek, manicheus vallásúak voltak, saját írásbeliséggel és fejlett civilizációval rendelkeztek. A mongolok után az ujgurok beleolvadtak a környező török, mongol stb. nyelvű etnikai csoportokba, és őseik is feledésbe merültek. A kelet-turkesztáni területet a mandzsu vezetésű Csing-dinasztia a 18. sz-ban végleg a kínai birodalomhoz csatolta Hszincsiang (’Új határvidék’) néven. A 20. sz. elején az itt élő türk nyelvű csoportok turki néven voltak ismertek, de egységes nemzettudat nem volt jellemző rájuk, inkább a régiós, törzsi és vallási identitásuk dominált. A régi ujgur nevet csupán a 20. század harmadik évtizedétől kezdték el újra használni, nem kis mértékben a nyugati tudósok példáját követő helyi értelmiségiek kezdeményezésére. Ekkor már a Kínai Köztársaság, majd 1949-től a KNK uralma alatt éltek, 1955-től autonóm tartományként.

A kínaiak mindent elkövettek, hogy az óriási méretű tartományban többségbe kerüljenek a han betelepülők, és mostanra a magukat ujgurnak vallók relatív kisebbségbe kerültek az összes többi nemzetiséggel, de valamivel még mindig többen vannak a hanoknál.

Mivel a terület viszonylag későn került kínai fennhatóság alá, a története során időről-időre előkerült az elszakadás kérdése, ezt pedig a KNK minden eszközzel igyekszik megakadályozni. A pekingi vezetés drasztikus lépésektől sem riad vissza, hogy megelőzze a szecesszionista mozgalmak térnyerését: a muszlim szélsőségesek elleni küzdelemre hivatkozva ujgurok tömegeit tartja megfigyelés alatt, akik közül sokakat átnevelőtáborokba internálnak, és amint erről a nemzetközi sajtó többször is beszámolt a közelmúltban, sokan kénytelenek a kínai állami szervek fizikai és szellemi erőszakját elszenvedni.

Kik a tajvani őslakók? Mi közük van az ausztrál bennszülött népekhez?

A mai tajvani társadalom eredet szerinti összetétele erősen rétegzett. Közülük a szigeten a legrégebb óta jelen lévő népesség azok az őslakók, akiknek az őseik már a kőkorban is itt éltek. Ezek az ősök a neolit időszakban (i.e. 5-4. évezred) már a délebbre lévő szigetvilágba is eljutottak, és az ő mai leszármazottaik azok az ausztronéz (’déli szigeteki’) nyelveket beszélő őslakók, akik közül 16 csoportot a Kínai Köztársaság hivatalosan is elismer. A nyelvük tehát az ausztronéz nyelvcsaládba tartozik, amely földrajzi kiterjedése Ausztrália kivételével nagyjából lefedi a csendes-óceáni szigetvilágot. A kínaiak tartósan a 17. sz. óta vannak jelen a szigeten, jellemzően a déli tartományokból költöztek át, és ehhez jött hozzá 1949-ben a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang által a szigetre evakuált kétmilliós lakosság, akik nemcsak az őslakóktól, hanem a már megtelepedett kínai populációtól is eltért mind nyelvi, mind kulturális tekintetben.

Jelenleg éppen egy érdekes, kitajokkal kapcsolatos kutatással foglalkozik, bemutatná a projektet, és hogy milyen eredményekre jutottak?

A kitajok (más néven kitanok) Észak-Kína területén hozták létre saját dinasztiájukat (Liao) az i.sz. 10. sz-ban. A nomád ősökkel rendelkező nép rövid idő alatt fejlett letelepedett civilizációt teremtett. Két önálló írásrendszert is alkottak kínai mintára, amelyeket körülbelül két évszázadon át használtak is. A kitaj dinasztiát a tangutok Hszi-Hszia és a dzsürcsenek Csin-dinasztiája váltotta, és az addig virágzó írásbeliség hamarosan feledésbe merült.

A modern tudomány számára sokáig rejtélyesnek bizonyuló kitaj népet nagyjából száz éve kezdték el alaposabban kutatni, ebben élen járt Ligeti Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke is.

Az elmúlt száz évben alapvető ismeretek derültek ki róluk, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy a mongol egy távoli rokon nyelvét beszélték. A kétfajta írásrendszerüket az ötvenes évekig megkülönböztetni sem tudták a tudósok, viszont a nyolcvanas évektől kezdődő szisztematikus megfejtési kísérletek, valamint az újonnan előkerült írásos emlékek napjainkig odáig vezettek, hogy reális esély mutatkozik az egyik írásrendszerük, az ún. ’kis kitaj írás’ megfejtésére. Jelenleg az összesen kb. 450 írásjegy közül majdnem a feléhez tudunk feltételezett olvasatot rendelni, sok továbbinak pedig a jelentését ismerjük. A magyar kutatók közül Ligeti után Kara György és Róna-Tas András foglalkoztak a témával, a tudományterületen legaktívabbak pedig a belső-mongol (Kína északi tartománya) kutatók, akik közvetlenül hozzáférnek a legújabb leletekhez. A magyarországi kitaj-kutatás hagyományára építve 2015-ben Róna-Tas András ötlete alapján együttműködés kezdődött a Szegedi Tudományegyetem és a Belső-Mongóliai Egyetem között, melynek keretében Róna-Tas András, Kempf Béla és én veszünk részt a kitaj írás megfejtését célzó munkálatokban. Az eddigi eredményeket számos publikációban adtuk közre az elmúlt években, és 2017-ben az Acta Orientalia különszámot szentelt a témának. Külön aktualitása a kutatásnak, hogy Ligeti professzor hagyatéka halála után harminc évvel 2017-ben kutathatóvá vált. Az MTA tavaly létrehozott egy emlékbizottságot Ligeti ki nem adott tudományos munkáinak feldolgozására. E bizottság tagjaként az ő kitaj témájú kutatásainak jegyzeteit idén kezdtem el feldolgozni. A munka első állomása egy hamarosan megjelenő tanulmány lesz, melyben az ő kínai történeti leírásokból kinyert kitaj számnév-rekonstrukcióit vetem össze a ma ismert adatok szerinti tudományos állásponttal.

Kitaj: a leghíresebb, kétnyelvű kitaj nyelvemlék már a dzsürcsen Csin-dinasztia korából, 1134-ből. A felirat jobb oldala kitaj, a bal oldala kínai nyelvű.

kitaj_bal_kinai_jobb_1134.JPG

Szólj hozzá

nyelv ujgur kitaj kínai írás Tajvan egy Kína elv