Gátlások nélkül
Azt hallottam egyszer, hogy minden tantárgy közül idegen nyelvet tanítani a legnehezebb, és elnézve azt a gyalázatot, hogy majd' minden második diplomát a nyelvvizsga hiánya parkoltat egy-két évig, talán tanulni sem olyan könnyű. Nekem mindenesetre eddig minden nyelv könnyen elsajátítható volt, amelyekkel eddig hosszabb-rövidebb ideig találkoztam, de mindig meg is kapom, hogy tehetséges vagyok ebben, úgy könnyű. Nem egészen értem ma sem, mit értenek ilyenkor tehetség alatt, nekem ugyanúgy meg kellett tanulnom a szavakat vagy éppen begyakorolnom a ragozásokat, mint bárki másnak. Az én titkom a gátlástalanság.
Ma, amikor az élethosszon át tartó tanulás korát éljük, az idő viszont pénz, a legtöbb munkahelyen pár hét alatt már élesben is bevethető munkatárssá kell képeződnünk, és a türelem véges. Ennek kiküszöbölésére találták ki a Fake it till you make it! jótanácsot, amely annyit takar, mindaddig csinálj úgy, mintha tudnád, mit csinálsz, amíg egyszercsak tényleg tudod. Érdekes elmélet, és biztosítja a kezdeti komoly bukásokat, de nyelvtanulás szempontjából használható.
A jó értelemben vett gátlástalanság, vagyis inkább a gátlások hiánya ugyanis éppen az a felhajtóerő, amely elmozdítja a nyelvvel éppen csak ismerkedőt a kezdeti holtpontról. Ha az ember nem fél megszólalni, akkor persze sok hibát vét, talán semmit sem mond jól, de beszél. Aztán ahogy egyre többet beszél, annál jobb lesz, tisztább lesz ez a beszéd. Egyre több lesz benne a tudatosan használt szerkezet, helyes kiejtés és így tovább.
Az én gátlástalanságom mélyen gyökerezik. Négy éves koromban Németországban jártam, és már az nagyon tetszett, hogy nemcsak magyarul lehet beszélni, hanem más emberek más nyelven kommunikálnak. Amikor láttam az apámat tolmácsolni, végképp lenyűgözött a gondolat, hogy egy ember több nyelven is tudhat. Rögtön kértem, tanítson nekem németül dolgokat, és aznap este a vacsoránál már röpködtek is a bitték és a dankék. Óriási sikerem volt.
A nyelvoktatás legnagyobb hibája, hogy gátlásokat nevel az emberekbe. Ezek pedig már az elején könnyen kedvét szeghetik a tanulóknak. Bennem ezeknek a gátlásoknak a szintje alacsony, minden nyelvtanulásom elején mertem korán megszólalni, sőt, alig vártam, hogy ismerjek egy mondatnyi szót, hogy végre mondhassak valamit. Ezt én teljes mértékben a fenti élmény mai napig tartó hatásának tulajdonítom. De most én is beleütköztem egy gátlásba, amely szinte megbénít. Német kollégákkal csetelek, és ez a kommunikáció hibridje az írott és az élőbeszédnek. Éppen ezért számos írásban érvényes szabályt nem tartunk be. Ilyen a kisbetű-nagybetű kérdés is. Németül a főneveket nagybetűvel kell(ene) írni, de persze ez nem érvényes a netes üzenetekben. Nekem viszont jóformán fizikai fájdalmat okoz kisbetűvel írni a főneveket. Ténylegesen megtorpan az ujjam a billentyűzeten, pedig magyarul bizony néha még tulajdonneveket is könnyedén leírok kis kezdőbetűvel.
Ha egy ilyen apróság lelassítja, megnehezíti a nyelvhasználatot, miket érezhetnek azok, akikben általában munkál valamilyen erősebb, alapvetőbb gátlás? A görcsösség, a stressz talán kisajtolja a helyes nyelvtant az emberből, de ezért túl magas ár a beszéd természetességének föladása. A kommunikáció magasabb szint, mint a nyelvtan. A megértés szintén több, mint a nyelvtani szabályosságok dekódolása. Én harmincöt évvel ezelőtt nem tudtam németül, mégis megértettek azon a vacsorán.
Jó lenne, ha a nyelvtanítás minél inkább a természetességre törekedne. Ezzel persze semmilyen spanyol viaszt nem találtam föl, régóta releváns célkitűzés ez. Mégis látom, hogy az emberek folyton javítgatják magukat, néha még az anyanyelvükön is, ami végképp rossz. Nem kéne hát csodálkozni, ha sokan nem szeretnek nyelvet tanulni, és nem is igazán megy nekik. Csupa aprócska kudarc kötődik hozzá, mintha leginkább azt tanulnák meg, hogy nincs jó megoldás.
Idegen nyelven először megszólalni csodálatos, kegyelmi pillanat. Idén harminc éve, hogy elkezdtem az angolt, de még mindig nagyon élvezem, ha megértenek, vagy én értek meg valakit; ha természetesen zajlik a kommunikáció. A kezdő nyelvtanuló imprintingje ez a sikerélmény kell, hogy legyen. Ha ez megvan, a többi jön majd magától.
