2019. ápr 19.

Kirándulás a felnőttek világába

írta: Reckl_Amál
Kirándulás a felnőttek világába

Grecsó Krisztián: Vera, Magvető 2019

vera_grecso.jpg

Az igényes, kellemes borító zöldes színvilága az elmúlt évek nagy retrófilmjét,
a Liza, a rókatündért idézi. 
Baranyai András munkája.

Grecsó Krisztián manapság az egyik legnépszerűbb író és mivel a modern marketing eszközeitől sem riad vissza, az egyik legkönnyebben eladható is. Legújabb regénye, a Vera is két hónappal ezelőtti megjelenése óta vezeti a toplistákat, de nem csupán kommunikációs trükkök (például a könyvnek filmeknél szokásos trailere van, melyet ide is teszek), vagy a telt házas bemutató miatt, melyet a Radnóti Miklós Színházban tartottak. Hanem, mert Grecsónak sikerült megírnia a XXI. század első magyar lélektani ifjúsági regényét.

A Vera a mindig köztes generációnak gondolt tíz évesek életéről és gondolatairól szól. Kisebb gyerekekről sokkal több az olvasnivaló, és persze a kamaszok élete is kedvelt korszak. De az ártatlanság első elvesztése nem túltárgyalt téma. Pláne nem olyan regényekben, amelyek akár az érintetteknek is valók lehetnének. A Vera kilencven százalékban úgy tartja fönn a feszültséget, a drámát, hogy a felnőttek élete valójában csak kulissza, kontextus, a középpontban éppen azok a konfliktusok állnak, amelyek egy tíz éves ember lelkében tombolnak.

A Vera a története szempontjából legnagyobb erénye, hogy kis történetek sorozata. Mégis rendkívül izgalmas végig ez a főleg a kislányban zajló dráma. Verával nem történnek visszavonhatatlan tragédiák, ha szikáran fölsorolnánk a cselekményeket, azt hihetnénk, a közhelyszótárból dolgozott a rutinos szappanopera-író. Éppen az Grecsó következetesen kivitelezett koncepciójában a nagy felfedezés, hogy nincs olyan életesemény, amelyik egyszer ne először történne meg az emberrel. Így az első alkalom mindig megrázó és meghatározó. Vera történetének a drámaisága, izzása az események sűrűségéből fakad, illetve abból, hogy a túlvédett kislánynak nincs megoldása a sok új helyzetre. A szüleitől megkapja ugyan az érzelmi támogatást, de igazán ők sem tudják, mit kellene csinálni. Ma divatos kifejezéssel nem áll túl jól a Tátrai család érzelmi intelligencia terén.

Érdekes fonákság, hogy Verával történik a legkevesebb, a körülötte élők élete mind sokkal drámaibb. A Vera körül gomolygó titok, amely a legfőbb konfliktusként végighúzódik a regényen, és próbatétele lesz a lány minden fontos emberi kapcsolatának, valójában erőt és bölcsességet ad.

A felnőttek saját életüket sem tartják rendben, ami szintén teljes meglepetés a lánynak. Amíg az élet bele nem verte e kölyök orrocskáját a valóság apró kupacaiba, bizony minden felnőtt legfeljebb csak kisebb zavaró szokásokkal idegesítette Verát, mint az edző, aki szerencsétlenül fésülte a haját. Vagy vicces, karikatúraszerű volt, mint az iskolaigazgató. Dehogy az emberek akár rosszak is lehetnek, eddig nem merült föl. Hogy vele szemben, aki mindig jó, is történhet gonoszság, szintén nem tartozott az elképzelhető dolgok közé. Sőt, hogy, aki, ugye, mindig jó, is lehet gonosz, még kevésbé volt hihető eddig.

Vera, aki eddig minden órára, edzése és versenyre fölkészülten érkezett, eddig mindig tiszta volt a keze, ki voltak hegyezve a színes ceruzái, illemtudóan köszönt előre a néniknek és bácsiknak, az őt érő hatások terhe alatt elveszíti a talajt a lába alól. Nem az a legfélelmetesebb mégsem, hogy a körülötte lévő, szépnek megélt világ sötét és barátságtalan lesz, hogy elárulják, hanem amikor rájön, nem lehet mindig tiszta az ember keze, és néha tompa színes ceruzákkal kell bemenni a rajzórára. És ez nem választás kérdése.

A regény lézereket megszégyenítő precízióval írja le a lelki folyamatokat. Szédítő a gondolatok cikázása, minden egyszerű megfogalmazás ellenére nagyon kell figyelni olvasás közben. A kislány egyik nagy küzdelme önmagával, hogy ezt a sok bonyolult érzést hogyan csatornázza le önmagában az eddig megszokott egyszerűbb gondolkodási és nyelvi sémákon keresztül. A regény nyelvezete végig mintha Vera belső monológja lenne. Az élő gondolkodás illúziójához tartozik, egyúttal a családtól való távolodás egyik jó nyelvi szimbóluma, ahogyan válogat egy-egy fogalomnál a csak a családban használt szó és az olyan kifejezés között, amelyet az iskolai közösségből ismer. Szinte a mama iránti árulásként éli meg, ha az általa használt foncsikot (amelyet én korábban sosem hallottam) lecseréli a copf szóra például.

A hangulatot retrónak szánták, de ez inkább a regény elején érződik. Én pont akkor születtem, amikor a történet játszódik (1980/81-es tanév első félévében), és bár Vera tíz-tizenegy évvel idősebb nálam, igencsak ismerős volt az akkori Magyarország. De hiába tett később is összetéveszthetetlen utalásokat Grecsó (aki Vera és köztem született), később elvész ez a retró érzet. Nem hiányzik nagyon, de egy színnel, egy ízzel mégis kevesebb lesz ez a bravúrosan megírt lélektani történet. Különösen azért, mert emiatt egy kicsit nehezebb a Verát a vállalkozókedvűbb magyartanárok figyelmébe ajánlanom, hogy ezt adják az olvasni szerető hetedikesek-nyolcadikosok, vagy gimnazisták kezébe mint friss kortárs művet.

Ma nem olyan erős a nosztalgia a nyolcvanas évek iránt, és aki nem élte meg őket, annak a regény kulisszái sivárnak és ósdinak hathatnak a lassan bemelegedő tévékkel meg a Trabantok uralta utcákkal. (Míg az akkor nyíló Napsugár Áruház az első szegedi mozgólépcsőjével mém a magyar Tumblr-en, a főleg tizen-huszonévesek által kedvelt mikroblog-oldalon. Szóval kiváló választás a hangulatfestésre.) A sikeres ifjúsági irodalom egyik titka az, hogy megteremti a maga világát, atmoszféráját, amely segíti a fiatal, tapasztalatlan olvasót, hogy könnyedebben vegye az olvasás akadályait, mint Vera az élet árnyas felének felfedezését.

Nem tudom, Grecsó Krisztián, kinek szánta legújabb regényét, de ifjúsági regényként működik igazán. Bár nagyon jól van megírva, ez a regény nem formabontó, nem mérföldkő önmagában, de annak, aki még most barátkozik csak az olvasással, mégiscsak olyan könyv lehet, amelyikre majd szeretettel emlékszik vissza. Mindenki másnak pedig szórakoztató és emberi, nyolcvanas évek utánérzésnek nem annyira erős, mégis nosztalgiába taszítja az olvasót, az meg a bűnös élvezetek toplistáján mindig előkelő helyet foglal el.

Szólj hozzá

kulturális recenzió kortárs magyar irodalom Vera Grecsó Krisztián