Jó iskolát keresünk első osztályt kezdő gyerekünknek. Nem olyat, amelyik minél hamarabb, minél több dolgot sulykol bele a gyerekek fejébe; nem is igazán olyat, amelyik szintfelmérők alapján áll a rangsorok élén. Elvárjuk viszont a színvonalas oktatást. 

Leginkább pontosan a versenytől, az állandó versenyeztetéstől és a rangsorolás kedvéért való tanulástól, megmérettetéstől szeretném megóvni őt, ha lehet, egészen a felsőoktatásig. A nagyon népszerű, család- és oktatás témákban sokat publikáló pszichológus írásaival tudom alátámasztani, hogy ez a fajta versenyeztetés, besorolás még a legjobb tanulókat is megviseli. 

Az első (vagy lehet, hogy nulladik) lépésben mérlegelni kezdtük, állami vagy „alapítványi” iskolában gondolkodunk-e. Nem akarjuk, hogy már első osztályban magas óraszámban matematikát, informatikát, idegen nyelvet tanuljon a gyerek. Nem mintha ezeket nem tartanánk fontosnak, de azt gondoljuk, ezt később vagy más formában lenne jó tanulnia. Nagyon sok szülő és nagyon sok iskola azért tartja ezt fontosnak, mert ezzel látják biztosítottnak azt, hogy majd annak idején felveszik az egyetemre a gyereket. Abban is egyetértek Nagyon Népszerű Pszichológussal, hogy ezzel a módszerrel addigra, mire az egyetemre kerülne a gyerek, neurotikus lesz. De ha ezt sikerül elkerülni, akkor sem egészséges, hogy 6-7 éves gyerekek azzal töltsék a napjuk nagy részét, hogy tulajdonképpen az egyetemre (középiskolába, stb.) való bejutás kedvéért ilyesmiket és ilyen módon tanuljanak. Szeretnénk, ha minél tovább minél kevesebb tanórája lenne (itt a finn modellre hivatkozom, ahol nagyon kevés tanórában olyan tudásra tesznek szert, amivel világelsők), viszont sokat mozoghasson, sportolhasson, az életkorának megfelelő dolgokat tanulhasson. „Megfelelőnek” tartom például az ének-zenei tagozatot, a sporttagozatot, a művészeti képzést és az alternatív nyelvoktatást — leginkább ezek kombinációját keresem. Az alternatív nyelvoktatást például úgy képzelném el, hogy akár a tanóra keretében kötetlenül beszélgetnek idegen nyelven a nyelvtanár (anyanyelvi tanár…?) vezetésével. Létezik ilyen, már óvodában is, természetesen jellemzően fizetős magánóvodákban. Merthogy tudjuk, hogy kisgyerekkorban könnyebb és emiatt praktikus nyelvet tanulni, de akkor is szeretném, ha emiatt nem ülne délutánig az iskolapadban. 

A következő lépés az információszerzés ismerős anyukáktól óvodában (a vegyes csoportnak köszönhetően), játszótéren, váróteremben. Ahol a nagytestvér már iskolás, vagy ők is hallottak információkat a környékbeli — vagy távolabbi — iskolákról, valamint az óvónénik is tudják, melyik a „jó” iskola.

A harmadik lépés az iskolalátogatás. Általában kora tavasszal tartanak nyílt napokat, de ezek is egyre korábbra tolódnak. Az óvodai öltöző folyamatosan tele volt plakátolva a különböző iskolák ajánlóival, jó előre felhívták a figyelmemet arra, hogy időben kell cselekedni. Az egyik iskola homlokzatán a buszról látom az óriásplakátot, hogy a játszónapot, ahol a gyerekek a következő évben első osztályosok tanítónénijeivel találkozhatnak, nagyon koránra szervezték, nem tudtam már szabadnapot kivenni. 

Ehhez a fázishoz tartozik még az iskola-előkészítő. Az én gyerekem egyelőre azért nem jár ilyenre, mert az óvoda ezt a délutáni alvás idejére tette, neki viszont még aludnia „kell”. Más anyukák heti két-három, egyenként kétórás előkészítőre hordják a gyerekeket. A gyerekek már fáradtak a heti többszöri extra iskola-előkészítőtől. Sok szülőtől hallom, hogyan és mennyit foglalkoznak a tanulással már az iskolakezdés előtt is. Ez alapján úgy látom, az iskola, a tanulás még mindig félelmetes. Nagyon sokan azért tréningezik, fejlesztetik a gyereküket, azért tanulnak vele, hogy bejusson a legerősebb általános iskolába, mert onnan majd jó középiskolába jut be, ahonnan felveszik az egyetemre, de ezt az egészet stresszben és félelemben töltve. 

Sokáig azt gondoltam, hogy az egyik legismertebb alternatív módszer helyi iskoláját választjuk majd, de megbízható forrásokból sok negatívumot hallottam az alternatív módszer magyarországi megvalósulásáról. Ahhoz, hogy ebbe az iskolába járhasson a gyerekem, ajánlatos lett volna már óvodában is ide járnia, de már az óvodába is nagy a túljelentkezés. A másik kedvenc módszerem szerint működő iskolának van saját szervezésű iskola-előkészítője, amit javasolnak látogatni. Ilyenkor nem az óvodában lennének a gyerekek, hanem egész nap az iskolában, akár a hét minden napján. A legfurcsább az volt, hogy azonnal, látatlanba felvették volna a gyerekemet az előkészítő osztályba, ahonnan jövőre automatikusan bekerülne az első osztályba — tehát nem vizsgálták, nem vizsgálnák azt, addigra iskolaérett lesz-e. Nekem ez ellentmondást jelent, valamint a pedagógiai módszer lényegéhez képest is látok ellentmondást — emellett gyanúsan lehúzásnak tűnik. Az iskolán egyébként látszott a törekvés, hogy megpróbáljon megfelelni a választott pedagógiai módszer jellemzőinek, de első ránézésre több olyan dolgot láttam, ami nem volt bizalomkeltő. Viszont az említett délutáni alvás kapcsán megjegyzendő, hogy itt minden alsós tanteremben van kanapé. 

Egyházi iskolán is gondolkodom — ezen csak én, nem egyetértésben. Ettől olyan lehetőséget remélnék, hogy az értékrend közvetítésével biztonságos közeget nyújt, megvédi rengeteg negatív hatástól, amivel egyre fiatalabb korban találkoznak a gyerekek. Sajnos ezen a téren is sok negatív példát hallottam, igaz, középiskolákról. 

Még nem döntöttük el, melyik iskolát választjuk, de olyan környezetet szeretnénk biztosítani a gyerekünknek, ahol nem elsősorban a megmérettetés miatt, nem az egyetemre való bejutásért tanul, még csak nem is „az életnek”, hanem a tanulás öröméért, szépségéért.