A néma forradalom - filmkritika

Nagy szerencse, hogy A néma forradalom című német film történéseinek hátterét az 1956-os magyar forradalom adja, máskülönben talán lemaradunk róla. Az eset megtörtént a valóságban is, amikor egy NDK-beli középiskola végzős tanulói gyászperce országos oktatásügyi vészhelyzetté nőtt. Sőt, talán ez az ártatlan, apró gesztus is hozzájárult ahhoz, hogy pár évvel később fölépüljön a hidegháború kézzel fogható emblémája, a berlini fal. A film fő témája mégsem csupán a történelem vagy éppen a nyomasztó rendszer dokumentálása. A történtek jó ürügyet szolgáltatnak olyan témák földolgozására, mint az összetartás, az árulás vagy a barátság. Újdonságot A néma forradalom sem tár föl ezekről, viszont arra mindenképpen jó, hogy elgondolkodtasson az ilyen mélyen személyes érzések és a társadalom kapcsolatáról.

Mint legfőbb háborús bűnöst, Németországot sújtották a legkomolyabban a győztesek szankciói. A legkeményebb büntetés az ország területén felosztása volt. Ahogy a hidegháború egyre mélyebbre verte az éket az egykori szövetségesek közé, úgy erősödött föl a szembenállás nyugat és kelet között. Ennek túlságosan is valóságos szimbóluma lett a berlini fal, amely azonban 1956-ban még nem állt. Ekkor még lehetséges volt keletről nyugatra átmenni. De a zónahatárnál az őrök alaposan kikérdeztek mindenkit az úticélról. Hogy az egyenlőségen alapuló szocialista társadalom minden propagandával szemben nem működött igazán, arra az 1953-as berlini felkelés a legjobb példa. Nem csoda tehát, ha ezután a tiltakozás olyan marginális formáit sem nézték el, mint egy középiskolai osztály két perces néma tiszteletadását a szintén a szovjet típusú rendszer ellen lázadók mellett. 

A néma forradalom főszereplőit lehetne úgy jellemezni, hogy átlagemberek, ha ennek a kifejezésnek lenne bármi jelentése. Az átlag ugyanis képzeletbeli vonal csupán, olyan rendszerető emberek találták ki, mint a németek, szamárvezető az igazodáshoz. Ahogy a történet halad, egyre-másra kiderül, egyik szereplő sem átlagos, mindenkinek van története. A vesztes háború utáni Németország lakói még nem heverték ki mindazt, ami az elmúlt nagyjából két - két és fél évtizedben az országgal történt. Szomjaznak az egyszerűre, az átlagosra, a nyugalomra. A szülők generációja legszívesebben eltűnne a tömegben, semmitől sem retteg annyira, minthogy észreveszik. Aki a Harmadik Birodalomban üldözött volt, azért maródott a zsigereibe az eltűnési iránti vágy; ha üldöző, egyrészt félti az irháját a totális társadalmi megsemmisüléstől, másrészt szégyelli magát. A korai Kelet-Németországban nincs nagyobb szégyenbélyeg a náci múltnál.

Jobb tehát egyen-emberként egyen-életet élni. Ha valakit észrevesznek, azt elő is veszik. Nemcsak a múlt nem tiszta, de a jelen sem: a szovjet csapatok jelenlétével megtámogatott Párt ugyanis mindenkiben meglátja a látens reakcióst, de az eszközeiben már nem retten nagyon vissza a jogelőd Gestapótól.

Az érettségi előtt álló diákok viszont meglepően (?) keveset tudnak a múltról, ezért önkéntelenül megkapargatják a felszínt, amikor a budapesti eseményekről a nyugati sajtóból véletlenül értesülnek. Ösztönből utálják a ruszkikat, szóval, aki a ruszkik ellen van, az a szemükben hős. A pesti srácok ők is lehetnének. Amikor aztán az illegálisan hallgatott nyugati rádió tévesen Puskás Ferenc haláláról számol be, végképp úgy érzik, a forradalom mellé kell állniuk. Így születik meg annak a végzetes erejű, csöndben eltöltött két percnek is az ötlete.

Ami diákcsínynek elmenne, az ebben a paranoid világban eljut egészen a miniszterig, aki személyesen akarja föltárni azt a reakciós sejtet, amelyik a tiltakozás magvát elültette. Természetesen akad segítsége egy rideg tanfelügyelőben és persze az igazgatói babérokra ácsingózó besúgóban a tantestületből.

A miniszter ravasz ember - a film talán legérdekesebb karaktere - nem a szovjetek védelme elsődleges neki, hanem a szocializmusé. Nem az a baj, hogy a diákok utálják a Stalinstadtban állomásozó orosz katonákat, hanem hogy belekóstoltak a számukra ismeretlen, vonzóbb világba. A társadalmon kívüli idős embernél, akinek a nyíltan titkos világvevő rádióján követik a forradalom eseményeit, tényleg létrejön egy kis társaság, akik néha picit szabadok. Ennél nincs veszélyesebb!

A boszorkányüldözés tétje nem kicsi: ha egy héten belül nem adja ki az osztály a hangadót, senki sem érettségizhet, az összes NDK-beli középiskolából kizárják őket. Ez mai szemmel nézve is kemény fenyegetettség, de akkoriban ez is a társadalmi megsemmisülés egyik formája volt. A szocialista rendszer a kezdetektől fogva fölismerte az oktatás szerepét a társadalmi mobilitásban. A tanulás immár nem a felsőbb osztályok kiváltsága, hanem a jóelvtárs kötelessége és joga is egyben. Mint jog azonban visszavonható, és az áhított felemelkedésnek annyi. 

Ha már a gyerekek így megkapargatták a dolgokat, akkor a hatalmi mechanizmus is megkaristolja a felszínt. Minden családnak van titka. Szomorú, hogy ebben a rendszerben a szülőket nemcsak gyerekeik előmenetele aggasztja, hanem átlag-álcájuk megszűnése is. Tragikus, hogy az apja bűnéért éppen azt a fiút hurcolják meg a legjobban, aki a szocialista rendben hisz. Nem az számít, ki a jóelvtárs, hanem, hogy kit mivel tud a Párt a markában tartani.

A film főhősei mit sem sejtő kamaszok, akik nem megfontolt politikai tettet hajtanak végre. Az összefüggéseket az apák világítják meg a legtöbbször, többnyire a fejlődő társadalom propagandája segítségével. Az ifjú színészek maguk is elismerik interjúkban, nagyon sokat kellett utánaolvasniuk, hogy értsék a korszakot. Bizony néha a film dramaturgiáját is agyonnyomja az ezek szerint szükséges korrajz. Mindenesetre érdekes párhuzam ez a tudatlanság az ötvenes évek tizenévesei és a mai majdnem felnőtt generáció között.

A filmet érdemes összevetni a csodálatos klasszikus Holt Költők Társaságával is. Ott a helyszín más, de egyébként ugyanaz a kor, ugyanaz a generáció, ugyancsak iskolában játszódik, ugyanaz a naiv hit a bátor kiállásban. Két dolog hibádzik: Amerikában a politikának semmi szerepe sem volt. De a legégetőbb mégis a vezéralak hiánya; a kelet-német srácok mellett nincs ott egyik tanáruk sem. Ahogy a szüleik sem. Ebben a filmben a felnőttek némák. És nemcsak két percig.