2020. jan 20.

Az első Baumgarten-emlékdíj átadása

írta: Reckl_Amál
Az első Baumgarten-emlékdíj átadása

A visszatérő olvasók biztosan, a többiek talán észrevették a minden posztunk alatt megjelenő hirdetést, amely a Baumgarten-emlékdíj oldalára juttatja az odakattintót. Kukorelly Endre kezdeményezte a Baumgarten-díj föltámasztását. Ezt mi a magunk szerény eszközeivel csak támogatni tudtuk, hiszen mára világos: aki el akar igazodni a harmincas-negyvenes évek magyar irodalmában, annak első osztályú sorvezető a díjazottak névsora. A Baumgarten Ferenc Ferdinánd esztéta által alapított díjat olyan íróknak, költőknek ítélték oda, akik előítéletektől mentesen és függetlenül alkottak. Ennek egyedülállóságát és fontosságát különösen abban a korban nem lehet eléggé hangsúlyozni. A Baumgarten-díj a korabeli kritikák ellenére már első fennállása idején is hamar igen nagy presztízst vívott ki magának. A díjat a kuratórium ítélte oda; az első kurátor Babits Mihály volt.

fe_800_0_img_1091.jpg

A 2020-as kuratórium: Nemes Z. Márió, Margócsy István és Kukorelly Endre

2020. január 16-án, hetvenegy év kihagyás után ismét kiosztották a díjat, melynek összértéke 5 200 000 forint volt. Az összeget az újra-alapító Kukorelly Endre közakadozásokból tudta összegyűjteni. Ez különösen azért nagy szó, mert Kukorelly egymilliós felajánlását követően az ügyet fontosnak tartó magánemberek tették lehetővé a díj méltó újraélesztését. Bár Kukorelly Endre az alapítást követően kapott lehetőséget, hogy a médiában is meghirdesse a gyűjtést, más hátszelet vagy támogatást nem élvezett a díj. Csak az időközben közösséggé formálódó Facebook-oldal tájékoztatott folyamatosan a fejleményekről. Így nemcsak a nagy előd adja meg a rangját a Baumgarten-emlékdíjnak, de az irodalom iránt érdeklődő sokaság bizalma is.

2020-ban Baumgarten-emlékdíjban részesültek:

Marno János, Márton László, Pintér Béla, St.Auby Tamás és Christina Viragh

Baumgarten-jutalmat kaptak:

Bán Zoltán András, Bartók Imre, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián és Szilágyi Zsófia

Gratulálunk!

A hagyományokhoz hűen egy év múlva folytatódik a díjazás továbbra is a kortárs irodalom barátainak segítségével. Az alábbi számlaszámon várják az adományokat:

OTP 11709002 20611963
IBAN HU31 1170 9002 2058 6098 0000 0000
BIC(SWIFT)KÓD OTPVHUHB

Szólj hozzá

kulturális kultúrkampf kortárs magyar irodalom Babits Mihály Kukorelly Endre Márton László Eredményhirdetés Mészáros Sándor Baumgarten-emlékdíj