Top 5 mai crossover
Kezdetben vala az easy listening, amely a korai jóléti társadalom konzervatív válasza volt a hatvanas években a félelmetes, nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas, még Istent se félő rock and rollra. A zene nem azért van, hogy mindenféle állati ösztönöket ébresszen, hanem, hogy aláfesse a hangulatot, színezze az életünket, de semmiképp se alakítsa, gondolták Elvis csípőmozgását látván vagy John Lennon nyilatkozatait hallván az akkori felnőttek.
A könnyen befogadhatóság a műfaj sarokköve, és erre a hagyományos (akusztikus) hangzás a legalkalmasabb. Hangozzék úgy, ahogy mindig is hangzott! (Ami persze óriási tévedés. Minden korszaknak megvolt a saját hangzásvilága. Érdemes utánanézni, milyen a heavy metalt is megszégyenítő zúzásokra volt képes például a mélyen katolikus barokk.) Az akusztikus hangszerelés természetesen magasan képzett zenészeket követel meg, a műfaj csillogóan kék szemű hercege, Richard Claydermann kiváló zongorista, ahogy a manapság világsztárnak számító André Rieu is virtuóza a hangszerének.
Csakhogy cikik.
Ósdiak, mégha valóban képesek milliószámra eladni lemezeket vagy arénákat megtölteni. Annak a számomra ellenszenves szemléletnek a képviselői, amely szerint a zenélés valami sport-szerű, fizikai teljesítmény, és nem pedig kifejezésforma, amely számokkal legalábbis nehezen mérhető, ha egyáltalán. Az easy listening legfőbb hibája nem is ez. Hanem sokkal inkább, hogy a hallgatóságával elhiteti, az komolyzenét fogyaszt, hiszen az igen hiányos zenei képzésnek köszönhetően a közönség nem érzékeli a különbséget. A legrosszabb értelemben vett sznobokat neveli ki a műfaj: csinos selyempapírba csomagol jól bevált dallamokat, a közönség pedig büszke magára, mert érti a magától értetődőt.
Az irányzatnak azonban van néhány olyan művelője is, akik nem megtévesztésben utaznak. A műfaj újítói a klasszikus hangzás mellé behozták a popzene témáit és dallamait is, és a régi jót vegyítik az újabb jókkal. Megtartják a nagyon magas színvonalú hangszeres játék követelményét, ám a hangszerelésben már nagyon új utakat járnak. Mindazt tehát, amiért az easy listeninget hatvan éve szereti a közönség, általuk is megkapja, de emellett az előadóművészet őszinteségét is: a legklasszikusabb darabot is meg lehet közelíteni meghökkentő módon.
A crossover pop-klasszikus vonalba behúzása hasznos lehet a zenei nevelésben is. Az igazán jól sikerült darab meglep, sőt megnevettet. Mindenképp ráirányítja az akusztikus hangzás erejére, természetességére, segíti közelebb hozni, sőt, megismerni egy-egy hagyományos hangszer sajátosságait; olyan oldalait is, amelyek sem a Brandenburgi versenyekből, de még Havasi Balázs alkotásaiból sem derülnek ki.
Ez a műfajkeresztezés szintén nem kortárs komolyzene, de egy-egy interpretáció belépő lehet abba a világba a tapasztalatlanabb hallgató számára. A szórakoztatáson túl pedig a műfajok rangsorolásának elutasítása, a zenéléstől érzett öröm reprezentálása és a klasszikusan képzett zenészek rocksztárrá válása is hozadéka.
A továbbiakban öt példát mutatok a műfajból, a kedves olvasó pedig szavazatával segíthet összeállítani belőlük a pop-klasszikus crossover toplistáját. Az eredeti előadó nevére kattintva meg lehet hallgatni az eredeti számot is összehasonlításképpen.
Péter Bence - Africa (Toto)
A magyar zongorista és hangmérnök elsajátította a műfaj legfrissebb és legnemesebb kritériumait. Az eredeti műről konszenzus a mémek világában, hogy a legkellemesebb zenék egyike a planétán. És valóban: az Africa nyugodt lüktetése, lekerekített harmóniája alkalmassá teszi arra, hogy jól álljon a klasszikus zongorahangzásnak. Péter alkalmazza a loop-technikát is, amely lehetővé teszi egy-egy motívum automatikus ismétlődését. Így a produkció one-man show maradhat az effektusok és a sokszínű szólamok ellenére is. A válogatásba a dallamvariáció bravúros kibontásai miatt került be.
Brooklyn Duo - Ensemble Connect - Take on Me (A-Ha)
Erre a kivételes felvételre a Carnegie Hall zenészeivel állt össze a Brooklyn Duo néven működő zenészházaspár. Harmincöt éve nem volt nagyobb popsláger a norvég A-Ha Take on me című számánál, amely európaiként Amerikát is letaglózta. Ennek a feldolgozásnak abban rejlik a zsenialitása, hogy nem tud az egykori siker egyik tényezőjére építeni: sem az ötletes videóklipre, sem az énekes Morten Harket különleges hangjára (sem szomorú szemeire). Érdekes, milyen gazdaggá és dinamikussá teszi ezt a popdalt a hangszerek érdekes összeválogatása. Egy nagyon finom apróságot is elrejtettek az ínyencek számára 1:58-tól, amely komolyzenei utalás még egy szinttel magasabbra emeli ezt az amúgy is pompás földolgozást.
Piano Guys - What makes you beautiful (One Direction)
Énektanárként ezt a videót biztosan megmutatnám a diákjaimnak, annyi mindent el lehet rajta keresztül magyarázni a zenéről. Mindenekelőtt a zongora sokoldalúságáról, hiszen ezen a felvételen egy kis dudorászásáson kívül mást nem hallunk. De ez a gyönyörű Yamaha nem csak billentyűs, hanem ütőhangszer is, sőt, a preparált (szétszedett) csellóvonó jóvoltából még vonós is. Az alapanyag egy mára már feloszlott fiúzenekar slágere, akik a brit X Faktorban jöttek össze. És még ebből is lehet erőteljes, modern zeneművet alkotni, hangzana az újabb tanulság a képzeletbeli órámon. Külön öröm, hogy én ezt a világhírű együttest élőben is láthattam ezt a dalt előadni. Bizony lehetséges.
2Cellos - Smooth Criminal (Michael Jackson)
A szintén világhírű horvát fiúk is adtak már koncertet a Sportarénában, bár meglátásom szerint a filmzenék csellóra átírása inkább visszalépés, sikerük töretlen. Világsztárrá ezzel a Michael Jackson-földolgozással váltak. Ennél a virtuóz interpretációnál jogos igazán a zúzás kifejezés felidézése. Itt sem hallunk mást, csak csellókat, de persze mindenekelőtt a hangszer határait feszegető hangszerelést. Az átvezető rész feszültségét a filmművészetben hitchcocki suspense-nek nevezzük. Ennek a föloldása pedig kirobbanó energiákat szabadít föl. A befejezetlenség még izgalmasabbá teszi a kompozíciót. Persze Michael Jackson remekműve első osztályú alap, de ez darab olyan, amelynél már kissé szigorúnak hat az ítélet, hogy ez csupán szórakoztató zene.
Simply Three - American Heritage Lyceum Philharmonic - With or Without you/ Rómeó és Júlia szvit mashup (U2 és Prokofjev)
A U2 egyik legjobb számából sok értő földolgozás született, ezt Prokofjev miatt választottam. Tybalt tánca az egyik legerőteljesebb nagyzenekari mű, rendkívüli drámaisággal, feszültséggel, és eredetiben is izgalmas hangszereléssel. Ezt szelídítené meg a U2 klasszikusa, de a fenyegetés, az instabilitás, amely Prokofjev balettjéből árad, ezt nem hagyja. A műfaj már nem is crossover, hanem mash-up, amely inkább a hip-hop és az elektronikus zenék világára jellemző. Fontos eleme az erőfitogtatás, és ez két mű is egyenrangú felekként küzd egymással, létrehozva ezt az egészen kivételes felvételt.