2020. máj 29.

A majdnem tökéletes modalitása

írta: Csöncsön
A majdnem tökéletes modalitása

Beszélgetés Lányi Dániel szinkrontolmáccsal

Sorozatunkat, melyben nyelvvel, irodalommal kapcsolatos szakmák képviselőit mutatjuk be, a könyvszerkesztő titkos életével indítottuk, majd bepillantást nyertünk egy költő műhelytitkaiba. Harmadikként egy olyan foglalkozásról hántjuk le a leplet, amelynek képviselőit szinte sohasem látjuk, hiszen egy világtól elzárt kabinban üldögélnek, tevékenységük mégis létfontosságú, hogy soknemzetiségű intézmények hatékonyan működhessenek: ő a szinkrontolmács. Beszélgetésünket ismét írásban folytattuk Lányi Dániellel, aki Magyarország EU-csatlakozása óta dolgozik Brüsszelben, és szüntelenül tolmácsol németből, olaszból, franciából.

Hogyan lettél szinkrontolmács? Mindig is az akartál lenni, vagy az élet sodort ehhez a szakmához?

Az úgy történt, hogy egy csoporttársam szólt, hogy elvállalt egy munkát, de nem tudja megcsinálni és úgy látja, elég jól tudok németül (ezt bóknak szánta és annak is vettem, de — be kell látnom, hogy bármennyire is jól tudok németül, mindez még nem elég; ehhez a belátáshoz vagy huszonöt évre volt szükségem), és nincsen-e kedvem elmenni helyette. Faramineux, szóval egetrengető összegről volt szó. Nem tudom, hogy mire is kellett nekem akkor a pénz; nem kellett. Özvegy professzor anyukám főzött rám — vigyázat! ne valami öreg néne őzikéjét képzeljenek: az özvegy professzor anyukám akkor fiatalabb volt, mint én ma —, vásárolt rám, dolgozott rám, nekem meg eszembe sem jutott, hogy pénzt adjak haza. Talán síelésre kellett. Hogy én legyek a lejtők királya. Szóval valami nárcisztikus cuccra biztosan; azt hiszem, a lépték, a nagyságrend fogott meg. Hogy miként lehet ennyi munkáért ennyi pénzt kapni. Szóval végső soron a dedukciónak köszönhetem a hivatásom: ha valamiért ennyit fizetnek, akkor az biztosan valami fontos dolog lehet.

Így mondanám, ha cinikus volnék. De nem vagyok cinikus. Úgyhogy az élet sodort, nagyon is! Viszont, amint megtapasztaltam, hogy egyrészt megy ez nekem, és másrészt milyen agytorna ez, milyen jelenlétet, figyelmet igényel, mennyire játékba hívja a legegyszerűbb mondat lefordítása is a másik nyelv országainak kultúráját, múltját, jelenét, szóval amint megtapasztaltam mindezt, olyasmi történt, mint a mindenféle toxikománokról szóló amerikai filmekben szokott: beütött a szer. És azóta rajta vagyok.

Lányi Dániel (58 éves) 20 éven át az ELTE német szakán tanított irodalmat, 35 éve szinkrontolmácsként dolgozik. 16 éve kezdett az EU intézményeiben dolgozni, azóta nevezi magát szinkrontolmácsnak.

Milyen szinten kell beszélnie a nyelveket a szinkrontolmácsnak, amelyekkel dolgozik? Mi történik, ha például nem ismer egy szót?

Milyen szinten? Hát tökéletesen: olyan szó, olyan fogalom, olyan tényállás nincsen, amit én ne ismernék. Minden nyelvemen nincsen olyan szó, fogalom, tényállás. Egyetlen nyelvemen sem volna olyan szó stb. stb., melyet ne ismernék —

A feltételes mód feltételes világában.

Szóval pl. engem az ragadott meg a tolmácsolásban, hogy szabad esendőnek lenni. Sőt: hogy nem is lehet más az ember, mint esendő. Néha ügyesebb, szerencsésebb esendő, néha meg nyomorult, elesett — na mi? — esendő.

Annyit, de annyit szorongtam azon, hogy nem elég jó, amit csinálok, amit tudok, amire emlékszem, amennyire okos, gyors, kreatív, tekintélytisztelő, pimasz, dunno vagyok, hogy felszabadító volt megtapasztalnom, hogy létezik a megközelítőleg jó, a majdnem, de sohasem tökéletes modalitása. Szóval, ha a tolmács nem ismer egy szót, akkor majd lesz valami. De beszélni mindenképpen kell. A szinkrontolmács erénye, hogy mindig mond valamit. A jó szinkrontolmács meg leggyakrabban szépen megformált, értelmes és a témához mégiscsak kapcsolódó mondatokat mond. Melyekkel segíti, hogy hallgatói megértsék, miről is van szó.

Tehát nincsen hibátlan teljesítmény. Viszont van felkészületlen, link, vagy tehetségtelen, buta tolmács. Szóval minden megbocsátható, ha a tolmács megtette, amit megtehetett: elolvasta, átnézte, rákeresett, kiszótározta. Na és ha utána is van szó, melyet nem ismer, ha utána is belefut egy pofonba, fair enough. Ha a szó kulcsfontosságú, az ember kikapcsol, és megkéri a mellette ülő egyik kollégáját, hogy nézze már meg a neten. Addig meg kerülgeti, vagy mond egy hozzávetőlegesen jó szót. Sokszor, de sajnos korántsem mindig, segít a kontextus is.

Mennyire lényeges az adott szakterület ismerete? Milyen mélyen kell beleásnia magát ebbe egy szinkrontolmácsnak?

Az alany-állítmány ismerete a lényeges. Az alany-állítmányba ássa bele magát legyen szíves. Mondhatni, én is alanyban, állítmányban, ha kisebb léptékben is, de abban gondolkodom.

Úgy tudom talán jól leírni, hogy a tolmács elsősorban is hermeneuta — van ilyen szó?  így mondjuk? —: megért, alkalmaz, magyaráz. És mindezt a subtilitas, a finomság, az érzékenység móduszában.

Vagy másképpen mondva: értse meg, hol van — milyen konferencián. Miért vannak itt az emberek. Mit akarhatnak egymástól, mi a tét — és értse meg, mit mondanak. Folyassa át magán, szűrje át a nyelvi, kulturális és szakmai tudása szűrőjén (ha van neki ilyen: szakmai tudása. És legyen! De — és itt válaszolok, zárójel és gondolatjel közé rejtve a kérdésedre —: fontos! tanulmányozza! szótárazza ki, googlizza meg! — de, szóval de: soha, de soha ne essen a hívságosság bűnébe, és ne gondolja, egyetlen percig sem, hogy ő ért a témához. Nem ért! Alanyhoz, állítmányhoz ért. De ezt több nyelven is).

Jelenet a Susotázs című, 2019-ben Oscar-díjra jelölt magyar rövidfilmből

Melyik volt a legemlékezetesebb élményed a tolmácsolás során?

Hmm. Talán az, amikor 2004. május 2-án a csatlakozásunk első munkanapján Brüsszelben bementem az ülésterembe. Addigra már kb. húsz év szinkrontolmács tapasztalat állt mögöttem, de ilyet, hogy huszonkét kabinban dolgozzanak, szóval huszonkét nyelvre menjen párhuzamosan a tolmácsolás, még sohasem láttam. Ráadásul a Bizottság épp azon az ülésen terjesztett elő egy új irányelv-tervezetet, szóval a szakmai vita legelső pillanatába csatlakozhattam, csatlakozhattunk a tíz újonnan belépő ország tolmácsaival, be.

Másképpen szükséges-e idegen nyelvet tanulnia annak, aki tolmácsnak készül? Te másképpen kezdtél el idegen nyelveket tanulni?

Én nem tolmácsnak készültem. Tolmács lettem. De aki ma ezt a pályát választja, az bizony célirányosan tanul, a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektetve a hallás utáni megértés készségére. Meg persze a specifikus szókincsre.

Én már EU-s tolmácsként kezdtem olaszul tanulni, majd miután ebből munkanyelvem lett, megtanultam franciául is (Meg? Meg soha sem tanul az ember, de sikeresen levizsgáztam ebből is), és mindkét „új” nyelvemet már úgy tanultam, hogy tolmácsként szolgáljanak. Azt mondanám, hogy beszélni B2-es szinten tudok, míg értenem anyanyelvi szinten kell. Ez persze lehetetlen, de jól mutatja az ilyen, az EU-intézményekben használt munkanyelvek tudásában mutatkozó aszimmetriát.

Hogy érzed, miben adott számodra a legtöbbet ez a szakma?

Pénzben.

De félre grimaszkodás!

Azt hiszem, de vagy húsz évbe tellett, míg erre rájöttem, hogy megtaláltam a nekem, az agyműködésemnek, a habitusomnak legmegfelelőbb szakmát. Szakmák egyikét. Sokáig azt gondoltam, hogy tudós, de legalábbis nagy elméleti szakember leszek, szóval, hogy a kályha tetején, fejen állva fogok hegedülni, és mindenki engem csodál.

Mindebből persze nem lett semmi. Viszont remélem, jó tanár voltam. És ha az voltam, akkor épp a tolmácskabinban is használható képességeim segítettek ebben: gyors gondolkodású, kíváncsi, reszponzív embernek gondolom magamat: szóval, ha igaz, hasonló képességeimmel laktam be mindkét hivatásomat. Mondjuk a kabinban a szókrátészi iróniának nincsen helye…

Kinek, milyen típusú személyiségnek tudnád ajánlani ezt a szakmát? És kinek nem?

Nem árt, ha okos. Legyen gyors, kíváncsi. Érdekelje a világ, a világ dolgai, jelenségei. Bírja a stresszt. Legyen képes elfogadni, hogy soha, de soha nem lesz tökéletes a teljesítménye, dolgozzon még oly csodálatosan is. Arra is legyen képes, hogy belássa: nem róla szól egy konferencia, és bármilyen nagy tudással is rendelkezik, és bármilyen megfeszített munkát is végez, ő csak egy kicserélhető szolgáltató.

Akinek az egója ezt nem bírja, gyúrjon inkább arra, hogy fellép, előad, megbeszél. Ünnepi beszédet, iránymutatást, eligazítást tart. Hadat üzen.

És a tolmácsok valahol hátul a kabinban hűen fordítják a mondandóját.

Mit gondolsz a tolmácsolás jövőjéről? Lesz tolmácsgép?

Lesz. A mesterséges intelligencia egyszer, még senki sem tudja, mikor, de gyanítom, hogy inkább előbb, mint később véget vet ennek a szép és szomorúan rövid életű szakmának (a nürnbergi peren dolgoztak először szinkrontolmácsok).

Ám, ha valaki elolvassa Móricz Erdélyének tolmácsos jelenetét (az küldje is majd el nekem: nem találom), megérti, hogy a kulturális hagyományba ágyazódó és onnan le nem választható üzenetek nyelvi közvetítésére mindig is szükség lesz, és a humortalan, finomtalan, színtelen-szagtalan MI erre soha nem lesz képes. Hogy tudja pl., ha azt mondom németül: Orbán ist ein lupenreiner Demokrat (Orbán ízig-vérig demokrata), akkor azzal azt mondom, hogy korrupt és despota. És ha azt mondom, hogy az ír szegénységet úgy lehetne megoldani, hogy a szegény családok a gyerekeiket eladják az uraságoknak reggelire, akkor valójában azt mondom, hogy —

na mit?

Szólj hozzá

nyelv szinkrontolmács Lányi Dániel